Adóbevallás: 2018-tól vége az szja-bevallásnak!

Adóbevallás: 2018-tól vége az szja-bevallásnak!

Mindenkinek az adóhivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást!Továbbfejleszti rendszerét az adóhatóság, így jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a hivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást – mondta el lapunknak a nemzetgazdasági miniszter helyettese. Tállai András közölte: az adóbevallás korának ezzel egyszerűen vége Magyarországon. Hozzátette még, a kormány szeretné a vállalkozások adminisztrációs feladatait is megkönnyíteni, így minden olyan bevallás kitöltését átveszi majd a hivatal, amit csak átvehet.

Évtizedes nyűgtől szabadította meg az adófizetőket tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azzal, hogy a szervezet nagyjából négymillió polgár személyi jövedelemadó-bevallását készítette el a rendelkezésére álló információk alapján. Az elszámolásokban anélkül szerepeltek például a gyermekkedvezmények, valamint az osztalék- és más jövedelmek adatai, hogy a magánszemélyek akárcsak egy percet foglalkoztak volna a kérdéssel. Az elkészült dokumentumokat az adófizetők aztán elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül néhány kattintással megnézhették, s akár módosíthatták is. Akik pedig kérték, annak postán is kiküldte a NAV a kész iratot.

– Az e-szja névre keresztelt rendszer tulajdonképpen egyedülálló az Európai Unióban – nyilatkozta lapunknak a nemzetgazdasági miniszter helyettese. Tállai András azt mondta: ennyi jövedelemtípust az EU egyetlen országában sem tartalmaznak a helyi hatóságok által elkészített bevallások. – A rendszert azonban tovább kell fejleszteni – tette hozzá a NAV vezetője –, ez pedig több lépésben, több területen történhet meg. Az egyik, hogy a következő évtől a mezőgazdasági őstermelők és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készíti el a dokumentumot.

Jövőre a NAV a kifizetőtől, a munkáltatótól származó jövedelmet beírja az érintettek szja-bevallásába, a polgároknak pedig csak annyi a dolguk lesz, hogy kiegészítsék az iratot az esetlegesen hiányzó számokkal. – Nagyjából 350 ezer embert szabadítunk meg ezzel a bevalláskészítés feladatától. Az erről szóló jogszabály már a törvényhozás asztalán fekszik – közölte Tállai András.

A parlamenthez benyújtott indítvány emellett arról is rendelkezik, hogy jövőre a munkáltatók válláról is lekerül az szja-bevallás készítésének terhe. – A munkaadók, ha korábban volt ehhez megfelelő kapacitásuk, elkészíthették alkalmazottaik bevallását. Erre azonban jövőre már nem lesz szükség – mondta a miniszterhelyettes. Magyarázatként hozzáfűzte: a NAV minden adatot megkap a munkáltatóktól, ezek alapján a hivatal kiállíthatja a dokumentumot.

Teljességgel felesleges, hogy a cégek is bíbelődjenek ugyanazzal a papírmunkával, amit a hatóság mindenképpen elvégez. – Az utóbbi időkben nagyjából harmincezer vállalkozás készített a munkavállalóinak bevallást, ennyi cég dolga lesz ezentúl egyszerűbb – összegzett a NAV vezetője.

A kormányzat más módon is igyekszik enyhíteni a gazdaság szereplőinek adminisztrációs terheit. Idén például az egyszerűsítés jegyében már a NAV-hoz is benyújthatják a vállalkozások a helyi iparűzési adóbevallásukat. – Ezen az úton haladunk tovább, az adóhivatal így jövőre jövedéki bevallástervezetet küld az érintettek cégnek – jegyezte meg Tállai András. A hatóság vezetője nyomatékosította: továbbra is az a cél, hogy ha lehet, az emberek és a vállalkozások helyett is az adóhivatal dolgozzék.