Adóbevallás 2024 – tovább tartanak nyitva a NAV ügyfélszolgálatai Május 21-ig!

Adóbevallás 2024 – tovább tartanak nyitva a NAV ügyfélszolgálatai Május 21-ig!

Adóbevallás 2024 – tovább tartanak nyitva a NAV ügyfélszolgálatai Május 21-ig! A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai május 13. és 21. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket az adóbevallás közelgő határideje miatt.




A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai 2024. május 13. és 21. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket a személyi adóbevallás közelgő határideje miatt. A NAV tájékoztatása szerint a fővárosban (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Dózsa György út 128-130., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13-15., XIV. kerület, Gvadányi utca 69.), és a vármegyeszékhelyeken működő központi ügyfélszolgálatok május 13-án hétfőn 8 óra 30 perc és 18 óra, május 14-én kedden 8 óra 30 perc és 16 óra, május 15-én szerdán 8 óra 30 perc és 18 óra, május 16-án csütörtökön 8 óra 30 perc és 16 óra, május 17-én pénteken 8 és 14 óra, május 21-én kedden 8 óra 30 perc és 18 óra között lesznek nyitva.



Kiemelték, az adóbevallás-tervezetekkel kapcsolatban általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon a 1819-es telefonszámon. Az Infóvonal 1-es menüpontja hosszított nyitvatartással elérhető, május 13. és 17. között 8 óra 30 perctől 18 óráig, május 21-én 8 óra 30 perctől 20 óráig.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan az idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 21-éig. Megjegyezték, hogy online a legegyszerűbb és leggyorsabb az szja-bevallási tervezetek átnézése, elfogadása, amit az eSZJA-oldal megújult kitöltőprogrammal támogat.

A NAV egyébként idén összesen több mint 5,6 millió adózónak készítette el az adóbevallási tervezetét, amely a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető volt, és ha szükségesnek mutatkozott, akkor szerkeszteni is lehetett.




Elképesztően sok adó van Magyarországon

Még márciusban jelent meg a Jalsovszky Ügyvédi Iroda egy, már hagyományosnak mondható kiadványa, amely összeszámolja, hányféle adót fizetünk Magyarországon. Dr. Fehér Tamás ügyvéd a Jazzy rádió Business Class című adásában azt mondta, az elmúlt kilenc évet tekintve soha nem volt annyi adó hazánkban, mint most.

A szakember tájékoztatása szerint 2023-ban ugrott 51-ről 59-re az adók száma, és jött még hozzá idén kettő. Itt érdemes megemlíteni a már megszűnt „háztartási alkalmazottak a regisztrációs díját”, ami 1000 forint volt. Igazán elenyésző, nagyjából 20-30 millió forintos bevételt jelentett az országnak, éves szinten, szerencsére ez már nincs.

Tehát ne feledjük: Adóbevallás határidő idén 2024 Május 21

Adóbevallás 2024 – közeledik a határidő, idén Május 21.

Adóbevallás 2024 – közeledik a határidő, idén Május 21.

2024. március 18. után az adóbevallási tervezet kizárólag személyesen a NAV
ügyfélszolgálatain kérhető és vehető át 2024. május 21-ig.



Érdemes figyelni a visszaigényelhető adóra is

Könnyebb lett a dolguk azoknak is, akik ingatlan eladásából szereztek jövedelmet tavaly, a programba beépített új mezők ugyanis az ingatlan eladási árára, megszerzésének évére és a szerzési értékre vonatkozó adatok megadása után automatikusan kiszámítják a jövedelem és az adó összegét.

Az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmek új témacsoportba kerültek, ami tartalmazza az összes ingatlanhasznosítási formát (például bérbeadás, magánszálláshely-szolgáltatás), és az azzal összefüggő adókötelezettséget – ismertette a NAV.

Ha hiba csúszik a kitöltésbe, a hibaüzenetek listáját piros színnel, felsorolva jelzi a rendszer, és a felület bal oldalán megjelennek a hiba miatt korrigálandó mezők.



A program keresőmezője is az adózói logikát követi, mivel a köznyelvben használt szavakra is elindul a keresés, nemcsak az adózással összefüggő jogszabály szerinti kifejezésekre.

Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, a kiutaláshoz mindenképpen meg kell adni a bankszámlaszámot vagy postacímet, attól függően, hogyan szeretné megkapni az adózó az összeget. A kiutalás a bevallás beérkezésétől számítva legkésőbb a 30. napon megtörténik – jelezte a NAV.

Legkésőbb május 21-ig lehet kiegészíteni a NAV tervezetét

Felhívták a figyelmet arra, hogy a tervezetet okvetlenül ki kell egészíteni az olyan jövedelmekkel és azok adójával, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemély információval rendelkezik róla. Hozzátették, ilyen lehet például az ingatlan-bérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme.

Fontos tehát a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 21-ig kiegészíteni, módosítani, ugyanis ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is – hangsúlyozták.



Adóbevallás 2024 – Idén Május 21 a határidő!

Adóbevallás 2024 – Idén Május 21 a határidő!

Idén május 21-én lesz a személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának, illetve az adó megfizetésének határideje. Az adózóknak az elektronikus felületen eddig az időpontig van lehetőségük az esetleges javítások, kiegészítések megtételére. Bár ez a májusi időpont még messze van, az addig hátralévő időben is számos fontos határidő van, melyeknek érdemes a tudatukban lenni. Az alábbiakban ezeket a határidőket és az szja-bevallással kapcsolatos egyéb teendőket, tudnivalókat vesszük végig.





A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a korábbi évekhez hasonlóan idén is minden magánszemély számára elkészíti a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. A bevallások benyújtásának határidejéig még több mint három hónap van hátra, ugyanakkor a hátralévő időben is több fontos határidő van, melyekkel érdemes tisztában lennünk.

A 2024-es adóbevallás határidői

Az első fontos határidőn egyébként már túl is vagyunk – a munkáltatóknak, a kifizetőknek és a társadalombiztosítási kifizetőhelyeknek január 31-ig kellett a magánszemélyek részére összesített igazolást (23M30) adniuk a 2023. évi jövedelmekről. Fontos, hogy ezek az igazolások számunkra készülnek, azokat a NAV-hoz nem kell beküldeni.




A következő fontos határidőig sincs már sok idő – február 15-ig kell a magánszemélyek részére kiadni a kedvezményre való jogosultságot tanúsító igazolásokat. Megjegyzendő, hogy a NAV-hoz ezeket az igazolásokat sem kell beküldeni.

A következő határidő március 15. – a KAÜ-azonosítóval (Központi Azonosítási Ügynök) rendelkező magánszemélyek ettől a naptól kezdve tekinthetik meg a személyijövedelemadó-bevallási tervezeteket az Ügyfélkapun keresztül.

Mindössze néhány nappal később már érkezik is a következő határidő – a KAÜ-azonosítóval nem rendelkező adózók március 18-ig kérhetik a NAV által készített bevallási tervezet postázását. Mindezt többféle módon is megtehetjük:

  • SMS-ben a +36 30 344 4304-es telefonszámon – az üzenetben az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell megadni a következő formátumban: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn;
  • a NAV honlapján elérhető űrlapon (www.nav.gov.hu/eszja);
  • a „Kérelem az adóbevallási tervezet papír alapon történő átvételéhez” elnevezésű formanyomtatványon (BEVTERVK);
  • kötetlen formájú levélben, melyben az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell megadni;
  • a NAV Infóvonalán keresztül telefonon (1819-es hívószámon);
  • vagy személyesen a NAV ügyfélszolgálatán.





A papíralapú tervezetet március 18. után is kérhetjük a NAV-tól, ám akkor már csak kizárólag a NAV ügyfélszolgálatain tehetjük ezt meg.

A következő határidő április 30. – a NAV eddig a napig küld értesítést a befizetendő adó összegéről azoknak a KAÜ-azonosítóval rendelkező adózóknak, akik nem javították a bevallási tervezetüket, illetve azt nem is egészítették ki. A NAV ugyancsak eddig a napig küld értesítést azoknak a KAÜ-azonosítóval nem rendelkező magánszemélyeknek, akiknek visszatérítendő vagy befizetett adójuk keletkezett, és március 18-ig nem kértek papíralapú bevallási tervezetet, vagy bevallási kötelezettségüket más módon nem teljesítették. A külföldi illetőségű magánszemélyek is eddig a napig nyilatkozhatnak az szja-bevallás alóli mentesítéshez (23NYK).

A végső határidő pedig május 31. – ez a 23SZJA, adóhatósági közreműködés nélküli szja-bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje. Az adóbevallási tervezetet az adózók eddig az időpontig javíthatják, egészíthetik ki az elektronikus felületen. Az 1+1%-os rendelkező nyilatkozat benyújtásának határideje ugyancsak ezen a napon van.



Adóbevallás 2024: 1+1 százalék felajánlása 2024-ben

Az 1+1 százalékos felajánlást többféle módon is megtehetjük:

  • az eSZJA felületen keresztül;
  • a bevallásunk részeként vagy
  • a bevallástól függetlenül;
  • papír alapon is.

Ügyfélkapu nyitása 2024-ben

Ügyfélkaput a NAV valamennyi ügyfélszolgálatán nyithatunk, de a folyamat a kormányablakokban, a Magyar Posta kijelölt postahelyein és a konzuli képviseleteken is elvégezhető.

Kinek és mi után kell szja-t fizetni 2024-ben?

Személyi jövedelemadót, azaz szja-t a magánszemélyek fizetnek a megszerzett jövedelmük után. Ez leggyakrabban munkabér szokott lenni, azonban az egyéb kifizetések és például a realizált tőzsdei nyereség is szja-köteles.



Ki készíti el a 2024-es szja-bevallást?

A korábbi évekhez hasonlóan a NAV 2024-ben is minden magánszemély számára elkészíti az szja-bevallás tervezetét. Ezek – mint fentebb írtuk – március 15-ől válnak elérhetővé az Ügyfélkapun. A tervezetek ugyanakkor papír alapon is igényelhetőek – ezeket a NAV április 30-ig kézbesíti az igénylők számára.

Kinek kell önállóan szja-bevallást benyújtania 2024-ben?

Bizonyos magánszemélyeknek, vállalkozóknak önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallást:

  • áfás magánszemélyeknek,
  • mezőgazdasági őstermelőknek,
  • egyéni vállalkozóknak.

Ők a bevallásukhoz felhasználhatják az adóbevallási tervezetet. Az ő esetük azért speciális, mert az esetek többségében olyan bevételt szereznek, melyek nem kifizetőtől származnak, illetve saját maguk dönthetik el, hogy milyen költségelszámolási módszert választanak, milyen kedvezményeket érvényesítenek.



Kinek kell kiegészítenie a 2024-es szja-tervezetet?

Bizonyos esetekben ki kell egészíteni a NAV által elkészített tervezetet:

  • Azok a magánszemélyek, akik olyan jövedelmet is szereztek, amiről a NAV-hoz nem érkezett kifizetői adatszolgáltatás – például magánszemélytől ingatlan-bérbeadásából származó jövedelem – ki kell egészíteniük a tervezetet.
  • A kedvezmények (például családi kedvezmény, személyi kedvezmény) érvényesítéséhez fontos, hogy a visszaigényelhető összegeket feltüntessék a tervezetben. A családi kedvezmény érvényesítéséhez a gyermekek adatainak a kitöltése, a kedvezmény típusának megjelölése, a jogosultsági hónapok megadása ugyancsak elengedhetetlen.
  • A visszautaláshoz meg kell adni a bankszámlaszámot vagy a postai címet. Ha valaki előző évben több önkéntes pénztárnak is fizetett, a bevallásban kell jelölnie, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást.
  • Az szja 1+1 százalékáról legegyszerűbb az eSZJA-oldalon nyilatkozni, de postán is be lehet küldeni a NAV-hoz. Ha a munkáltató vállalja a rendelkező nyilatkozatok összegyűjtését, akkor a munkavállalóknak a nyilatkozataikat május 10-éig kell átadniuk a munkáltatók részére.

Az szja-bevallási tervezet kiegészítéséhez, módosításához segítséget adnak a NAV eSZJA-oldalán a „Fontos Információk” között elérhető videók.



Mi a teendő, ha egyetértünk a 2024-es szja-tervezet adataival?

Amennyiben egyetértünk az adóbevallási tervezetben foglaltakkal, és nem kell önállóan bevallást benyújtanunk, akkor nincsen további teendőnk, a NAV által elkészített adóbevallási tervezet a benyújtási határidő után érvényes bevallássá válik.

Mi a teendő, ha nem értünk egyet a 2024-es szja-tervezet adataival?

Ha nem értünk egyet a NAV által elkészített tervezetben lévő adatokkal, úgy az eSZJA-felületen javíthatjuk, kiegészíthetjük és beküldhetjük a bevallást. Amennyiben nincs ügyfélkapunk, akkor önállóan, az adott évi ’SZJA-nyomtatványon kell a bevallást benyújtani. Ha a tervezet adatait a benyújtási határidőig nem javítjuk, nem egészítjük ki, illetve nem küldünk be önállóan bevallást, akkor a tervezet válik érvényes bevallássá.



Fizetési kedvezmény 2024-ben

Ha a személyijövedelemadó-bevallásban a visszajáró összeg kiutalását kérjük, de van köztartozásunk, akkor érdemes a bevallás benyújtása előtt fizetési kedvezményt kérni a NAV-tól. A lejárt esedékességű tartozások mértékéig a NAV a kiutalni kért összeget visszatartja. Ez csak úgy kerülhető el, ha tartozást megfizetjük vagy tartozásainkra fizetési kedvezményt kérünk és azt meg is kapjuk.

Ingatlan-bérbeadásból származó bevétel bevallása 2024-ben

Azoknak, akiknek tavaly ingatlan-bérbeadásból volt bevételük, most kell számot adniuk a jövedelmükről. A bérbeadás teljes bevételéből a jövedelem kétféle módon állapítható meg. Az egyik lehetőség a tételes költségelszámolás, a másik 10 százalékos költséghányad alkalmazása. A jövedelem megállapítással kapcsolatos bővebb tájékoztató elérhető a NAV honlapján, a 10. számú információs füzetben.

Akik tavaly ingatlant adtak el, azoknak hasznos segítséget nyújt a befizetendő adó kiszámításához a NAV oldalán található kalkulátor és a 9. számú információs füzet, de hamarosan érkeznek még friss hírek erről.

Egyéb infók a 2024-es adóbevalláshoz

A NAV webes szja-kitöltő programját használóknak – ha kiegészítik, pontosítják a tervezetüket – fontos, hogy mentsék a módosítást és csak azután küldjék el a kiegészített tervezetet a NAV-hoz.

Akik papíron adják be bevallásukat – akár személyesen az ügyfélszolgálaton, akár postán – azoknak alá kell írniuk a bevallást, különben érvénytelen lesz.

Adóelőleg-nyilatkozatok-2024

Adóelőleg-nyilatkozatok-2024 – Az online nyilatkozat előnyei:

    • kitöltés előtt már szerepelnek benne az ön alapadatai,
    • beküldés után a NAV továbbítja az Ön által megadott munkáltatónak, kifizetőnek,
    • beküldés után a NAV tárolja, így szükség esetén szerkeszthető, módosítható, ismételten beküldhető.




 

 PDF  DOCX
Adóelőleg-nyilatkozat költségekről Letöltés Letölés
25 év alatti fiatalok kedvezménye Letöltés Letöltés
Családi kedvezmény nyilatkozat Letöltés Letöltés
Személyi kedvezmény nyilatkozat Letöltés Letöltés
Első házasok kedvezménye nyilatkozat Letöltés Letöltés
Külföldi illetőségű magánszemély nyilatkozata Letöltés Letöltés
Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye Letöltés Letöltés
30 év alatti anyák kedvezménye Letöltés Letöltés

Adóbevallás 2024 – személyi kedvezmények!

Az szja személyi kedvezményére való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást a magánszemélyeknek nem kell beküldeniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), de meg kell őrizniük az elévülési idő végéig – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az adóhatóság.




A személyi kedvezmény a személyi jövedelemadó összevont adóalapjából vehető igénybe. A háziorvosoknak, szakorvosoknak a tavaly kiállított, személyi kedvezményre jogosító igazolásokról január 31-éig kell elektronikusan adatot szolgáltatniuk a NAV-nak.

Személyi kedvezményre az jogosult,

    • aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben szereplő betegségben szenved és erről orvosi igazolással rendelkezik,
    • továbbá aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül.




Ilyenkor a jogosultságot az ellátásról szóló határozattal lehet igazolni.

A személyi kedvezményhez szükséges orvosi igazolást szakambulancia, kórházi osztály szakorvosa, vagy az általuk készített orvosi dokumentáció alapján a háziorvos állíthatja ki – jelezte a NAV.

1 2