Adóbevallás 2023 – közeledik a határidő!

Meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma, azaz ennyi magánszemély van már túl az adóbevalláson, amelynek határideje május 22. Az adóhivatal által elkészített szja-tervezetüket már csaknem egymillióan nézték meg – nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint.

Szja-adóbevallás határidő idén: 2023. május 22.




Felidézte, hogy már hét éve nem kell a személyi jövedelemadó-bevallással (szja) bíbelődniük a magánszemélyeknek, mert annak tervezetét, azaz az eSZJA-t a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készíti el. Ez ebben az évben is így van. Olyannyira, hogy a publikálás óta csaknem egymillióan tekintették meg a tervezetüket. Az elfogadott tervezettel – vagy abból kiindulva – bevallást benyújtók száma a pedig meghaladta a félmilliót – közölte Izer Norbert.

Mint mondta, a tervezet a 2022-ben megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet az adófizető munkáltatója, kifizetője, valamint a kedvezményekről szóló igazolás kiállítója által megadott adatok alapján állít össze a NAV. Az adóhatóság tehát kiszámítja az adófizető helyett a jövedelmét terhelő adót, valamint számításba veszi az év közben levont adóelőleget és a figyelembe vett kedvezményeket. Az eSZJA-ban szerepel mindezek egyenlege, ami lehet nulla, még fizetendő, de az adófizetőnek visszajáró összeg is – fogalmazott az államtitkár.



Izer Norbert felhívta a figyelmet arra, hogy az szja-t naptári évre kell megállapítani, a bevallást jellemzően a naptári évet követő év május 20-ig kell benyújtani, ám 2023-ban május 22. a határidő. Az szja mértéke idén 15 százalék, ami egységesen vonatkozik minden adóalanyra.

Ugyanakkor – emelte ki – az szja csökkentésére többféle kedvezményt is lehet érvényesíteni. Ilyen például a családi adókedvezmény, az első házasok kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye, 25-30 év közötti, 30 éves korukig gyermeket vállaló nők kedvezménye, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, illetve a személyi kedvezmény. A családi kedvezmény mértéke attól függ, hogy magányszemélyként hány gyermek után jogosult családi pótlékra, illetve hány olyan eltartott él a családban, akit a családi pótlék összegének meghatározása során figyelembe lehet venni.

Az államtitkár hozzátette: családi járulékkedvezményt is kaphat a szülő, ha a családi szja-kedvezményt nem tudja teljes mértékben kihasználni.



Izer Norbert fontosnak nevezte, hogy az egyéni vállalkozóknak és azoknak, akik kifizetőnek nem minősülő személytől is szereztek jövedelmet, a tervezetüket ki kell egészíteniük. Továbbá ugyanúgy május 22-éig lehet az éves adó 1+1 százalékáról rendelkezni. A vallási közösségek részére korábban tett nyilatkozat visszavonásig érvényben marad, azonban a civil szervezetek számára történő felajánláshoz minden évben új nyilatkozat benyújtása szükséges a navhoz.

Az államtitkár kiemelte, hogy a nyugdíj- vagy egészségbiztosítással rendelkezők is az adóbevallásban tudják érvényesíteni a hosszú távú öngondoskodást honoráló adójóváírást. Mint fogalmazott, a nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak számára befizetett összegek az adott évben ugyan nem csökkentik a fizetendő adót, tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben, ám a következő évben visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá. Öngondoskodással kapcsolatos megtakarítással évente összesen akár 280 ezer forintot is vissza lehet igényelni az szja-ból, ehhez a maximum összeghez ugyanakkor több megtakarítási formát kell kombinálni, például egy nyugdíjbiztosítást egy önkéntes egészségpénztári befizetéssel. Jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.



Végezetül Izer Norbert leszögezte: továbbra is a magyar adópolitika legfontosabb célkitűzése az adórendszer egyszerűsítése, és az adminisztrációs terhek csökkentése. Ennek részeként térítésmentesen, külön kérés nélkül idén több mint 5,6 millió magyar adózónak készítette el a NAV a személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, valamint az utóbbi években csökkentette a szociális hozzájárulási adó mértékét, a kisvállalati adó kulcsát, és szüntette meg a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben: a kormány számos online intézkedése – mint amilyen az adóbevallás automatikus elkészítése is – példaértékű modellé vált világszerte – írja a 24óra.

Adóbevallás ügyfélkapu belépéssel

Adóbevallás ügyfélkapu belépéssel – Az elektronikus kapcsolattartás a magánszemélyek számára egyelőre még nem kötelező a NAV hatáskörébe tartozó ügyek intézése során, de mindenképpen egyszerűbbé, gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a kötelezettségek teljesítését.

Ahhoz, hogy egy adózó elektronikusan tudjon kapcsolatot tartani az adóhatósággal (és a különböző egyéb hatóságokkal) pontosan beazonosíthatónak kell lennie. A belépés során ugyanis van egy „kapuőr”, az úgynevezett Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ), mely a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokban azonosít, és azt továbbítja a felhasználók, intézmények felé.



Az elektronikus felületekre történő belépéskor többféle módon azonosíthatjuk magunkat (pl. eSzemélyi okmánnyal, ami egyelőre még kicsit bonyolult, hiszen kártyaolvasó, illetve kártyaolvasó szoftver is szükséges hozzá), de a legegyszerűbb az Ügyfélkapu.
Az Ügyfélkapu egy olyan azonosítási szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy az ügyfelek biztonságosan léphessenek kapcsolatba az elektronikus ügyintézést biztosító, illetve elektronikus közszolgáltatásokat nyújtó szervezetekkel, például a NAV-al azáltal, hogy a KAÜ azonosítja őket a belépés előtt.

Érdemes tehát megcsinálni a regisztrációt, ami viszonylag egyszerű folyamat, és akár otthonról, elektronikusan is elvégezhető. Az elektronikus regisztrációnak kétféle módja van:



  • eSzemélyi igazolvány és az igazolvány igénylésekor kapott kódkártyán található regisztrációs kód birtokában az https://ugyfelkapu.gov.hu/regisztracio#ancor linken, vagy
  • Arckép-azonosítással: videóhívás a Közigazgatási Ügyfélvonal (1818) munkatársaival. Ebben az esetben az ügyintézésre bármely magyar, érvényes személyazonosság igazolására alkalmas okmánnyal rendelkező állampolgár jogosult – írja a pénzügyi fórum.

Természetesen az, aki még nem olyan jártas az elektronikus kapcsolattartásban, vagy idegenkedik az elektronikus regisztrációs folyamattól, személyesen is intézkedhet személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél), lakcímkártyával, és egy saját élő, folyamatosan ellenőrizhető e-mail-címmel



  • a kormányablakokban, okmányirodákban;
  • a NAV ügyfélszolgálatain;
  • a külképviseleteken

Kérdésként felmerülhet, hogy miért olyan fontos az elektronikus kapcsolattartás a személyi jövedelemadó bevallásával kapcsolatban. A következőkben erre is választ adunk.

Adóbevallás 2023 – Fontos határidőt jelentettek be!

Adóbevallás 2023 – A személyi jövedelemadó egy plusz egy százalékának felajánlásáról május 22-ig lehet rendelkezni – hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményben csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hangsúlyozva: a felajánlás csak néhány percet vesz igénybe, a támogatott szervezeteknek pedig óriási segítséget jelentenek ezek az adóforintok.




A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja-bevallás webes felületének kezdőoldalán is feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó egy plusz egy százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot – közölte Kis Péter András szóvivő. Hozzáfűzte: a legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egy százalékát.

határidő : valamennyi adózó számára 2023. május 22.

A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a „22EGYSZA” lapon május 22-éig, a legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet beadni – írta a szóvivő. Kitért arra is, hogy – amint a korábbi években -, a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik egy plusz egy százalékos nyilatkozatát, legkésőbb 2023. május 10-éig lezárt borítékban kell átadni a munkáltatónak a nyilatkozatot. A lezárt boríték ragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg kell aláírnia. A munkáltatónak a nyilatkozatot tartalmazó borítékot sértetlen állapotban, kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban 2023. május 22-éig kell eljuttatnia a NAV-hoz – részletezte Kis Péter András



Hozzátette, felajánlásokat kizárólag azok a civilszervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható. A vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat technikai számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik technikai számmal rendelkező kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza – emlékeztetett a szóvivő. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a civil kedvezményezett számára továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Adóbevallás 2023 – ügyfélkapuval csinálják a legtöbben!

A NAV idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik.

Március 15-étől, KAÜ-azonosítóval már megnézhető az adóbevallási tervezet. Ez azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Aki mégis ragaszkodik a hagyományos megoldáshoz, az idén is kérheti a NAV-tól szja-bevallási tervezetének postázását.



KAÜ-azonosítót (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) igényelni legegyszerűbben bármelyik okmányirodában, kormányablakban lehet, de előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elérhető ez a szolgáltatás. Az azonosítóval március 15-étől bárki megnézheti a saját adóbevallási tervezetét az eSZJA-oldalon.

Szja-adóbevallás határidő : idén -2023. május 22.

Akinek nincs KAÜ-azonosítója, március 16-áig, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását:

  • SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon a következő formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn,
  • a NAV oldalán elérhető webűrlapon,
  • levélben,
  • a BEVTERVK formanyomtatványon,
  • telefonon, a 1819-es hívószámon,
  • személyesen, az ügyfélszolgálatokon.

Szja bevallás: dátumok és tudnivalók!

Adóbevallás 2023 : Február közepéig mindenki megkapja tavalyi jövedelme és önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat, ezek alapján ellenőrizhető a személyi jövedelemadó bevallási tervezete és a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.

Az szja-bevallás határidő , valamennyi adózó számára 2023. május 22.





Az adóhatóság közölte: aki Ügyfélkaput vagy más KAÜ-azonosítót (elektronikus személyazonosító igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) használ, a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet legkésőbb március 15-től elérheti, legegyszerűbben az adóhivatal honlapján.

Ha valakinek még nincs Ügyfélkapu-hozzáférése, elektronikusan (elektronikus személyazonosító igazolvánnyal) vagy a NAV ügyfélszolgálatain és a kormányablakokban pár perc alatt regisztrálhat – jelezték.




Akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, azok adóazonosító jelük és születési dátumuk megadásával március 16-ig többféle módon is kérhetik a tervezet postázását: SMS-ben a 06 (30) 344-4304-es telefonszámon, az eSZJA oldalon elérhető webűrlapon, levélben, a BEVTERVK formanyomtatványon, telefonon a 1819-es hívószámon vagy személyesen az ügyfélszolgálatokon – írja az MTI.

1 2