Adóbevallás 2023 – hosszabban tartanak nyitva a NAV ügyfélszolgálatai!

Adóbevallás 2023 – Az szja-bevallás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) május 15. és 22. között rendkívüli nyitvatartással várja az ügyfeleket – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a fővárosban (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Dózsa György út 128-130., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13-15., XIV. kerület, Gvadányi utca 69.) és a vármegyeszékhelyeken működő központi ügyfélszolgálatok május 15-22. között 8:30-tól 18 óráig lesznek nyitva.

Ha bárkinek kérdése lenne a tervezetekről, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon, a 1819-es telefonszámon.

Hozzátették, hogy az Infóvonal májusban hosszított nyitvatartással elérhető: május 15 és 19 között 8:30-tól 18 óráig, hétvégén (május 20-án és 21-én) 8:30-tól 13:30-ig, május 22-én pedig 8:30-tól 20 óráig. Pénteken 13:30-tól, a többi napon 16 óra után azonban kizárólag a személyijövedelemadó-bevallással kapcsolatban kérhető segítség – ismertette a hivatal.

Arra is kitértek, hogy

az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan az idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 22-ig.

Akik esetleg elakadnak a tervezet jóváhagyásában, kiegészítésében, vagy akár a felajánlásban, azoknak segítenek a https://nav.gov.hu/szja oldalon elérhető rövid tájékoztató videók – olvasható a NAV közleményében.

Adóbevallás 2023 – közeledik a határidő!

Meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma, azaz ennyi magánszemély van már túl az adóbevalláson, amelynek határideje május 22. Az adóhivatal által elkészített szja-tervezetüket már csaknem egymillióan nézték meg – nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint.

Szja-adóbevallás határidő idén: 2023. május 22.




Felidézte, hogy már hét éve nem kell a személyi jövedelemadó-bevallással (szja) bíbelődniük a magánszemélyeknek, mert annak tervezetét, azaz az eSZJA-t a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készíti el. Ez ebben az évben is így van. Olyannyira, hogy a publikálás óta csaknem egymillióan tekintették meg a tervezetüket. Az elfogadott tervezettel – vagy abból kiindulva – bevallást benyújtók száma a pedig meghaladta a félmilliót – közölte Izer Norbert.

Mint mondta, a tervezet a 2022-ben megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet az adófizető munkáltatója, kifizetője, valamint a kedvezményekről szóló igazolás kiállítója által megadott adatok alapján állít össze a NAV. Az adóhatóság tehát kiszámítja az adófizető helyett a jövedelmét terhelő adót, valamint számításba veszi az év közben levont adóelőleget és a figyelembe vett kedvezményeket. Az eSZJA-ban szerepel mindezek egyenlege, ami lehet nulla, még fizetendő, de az adófizetőnek visszajáró összeg is – fogalmazott az államtitkár.



Izer Norbert felhívta a figyelmet arra, hogy az szja-t naptári évre kell megállapítani, a bevallást jellemzően a naptári évet követő év május 20-ig kell benyújtani, ám 2023-ban május 22. a határidő. Az szja mértéke idén 15 százalék, ami egységesen vonatkozik minden adóalanyra.

Ugyanakkor – emelte ki – az szja csökkentésére többféle kedvezményt is lehet érvényesíteni. Ilyen például a családi adókedvezmény, az első házasok kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye, 25-30 év közötti, 30 éves korukig gyermeket vállaló nők kedvezménye, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, illetve a személyi kedvezmény. A családi kedvezmény mértéke attól függ, hogy magányszemélyként hány gyermek után jogosult családi pótlékra, illetve hány olyan eltartott él a családban, akit a családi pótlék összegének meghatározása során figyelembe lehet venni.

Az államtitkár hozzátette: családi járulékkedvezményt is kaphat a szülő, ha a családi szja-kedvezményt nem tudja teljes mértékben kihasználni.



Izer Norbert fontosnak nevezte, hogy az egyéni vállalkozóknak és azoknak, akik kifizetőnek nem minősülő személytől is szereztek jövedelmet, a tervezetüket ki kell egészíteniük. Továbbá ugyanúgy május 22-éig lehet az éves adó 1+1 százalékáról rendelkezni. A vallási közösségek részére korábban tett nyilatkozat visszavonásig érvényben marad, azonban a civil szervezetek számára történő felajánláshoz minden évben új nyilatkozat benyújtása szükséges a navhoz.

Az államtitkár kiemelte, hogy a nyugdíj- vagy egészségbiztosítással rendelkezők is az adóbevallásban tudják érvényesíteni a hosszú távú öngondoskodást honoráló adójóváírást. Mint fogalmazott, a nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak számára befizetett összegek az adott évben ugyan nem csökkentik a fizetendő adót, tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben, ám a következő évben visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá. Öngondoskodással kapcsolatos megtakarítással évente összesen akár 280 ezer forintot is vissza lehet igényelni az szja-ból, ehhez a maximum összeghez ugyanakkor több megtakarítási formát kell kombinálni, például egy nyugdíjbiztosítást egy önkéntes egészségpénztári befizetéssel. Jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.



Végezetül Izer Norbert leszögezte: továbbra is a magyar adópolitika legfontosabb célkitűzése az adórendszer egyszerűsítése, és az adminisztrációs terhek csökkentése. Ennek részeként térítésmentesen, külön kérés nélkül idén több mint 5,6 millió magyar adózónak készítette el a NAV a személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, valamint az utóbbi években csökkentette a szociális hozzájárulási adó mértékét, a kisvállalati adó kulcsát, és szüntette meg a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben: a kormány számos online intézkedése – mint amilyen az adóbevallás automatikus elkészítése is – példaértékű modellé vált világszerte – írja a 24óra.

Adóbevallás 2023 – adóbevallási tervezet online!

Az adóbevallási tervezet elérése

Szja-adóbevallás határidő : 2023. május 22.

2019. évtől a magánszemélyek részére a NAV az adóévet követő év február hónapjának utolsó napjáig beérkezett kifizetői adatszolgáltatások alapján a nyilvántartásaiban szereplő adatokból összeállított adóbevallási tervezetet készít.
Az adóévet követő év március 15-től  KAÜ-azonosítással elérhető a személyijövedelemadó-bevallási tervezetet az elektronikus felületen (https://eszja.nav.gov.hu)



  • a magánszemélyeknek,
  • a mezőgazdasági őstermelőknek,
  • az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyeknek és
  • az egyéni vállalkozóknak.

Ez 2023-ban sincs másként, a 2022. évre vonatkozó bevallási tervezetek már elérhetőek.



Azok a személyek, akik nem rendelkeznek KAÜ azonosítóval és önállóan nem nyújtották be a 2022-re vonatkozó bevallásukat, 2023. március 16-ig kérhették a tervezet postázását SMS-ben, levélben, telefonon, személyesen vagy elektronikusan.
A határidő lejártát követően a tervezethez való hozzáférés lehetősége nem vész el teljesen, de 2023. március 16. után már kizárólag személyesen a NAV ügyfélszolgálatain kérhető és vehető át legkésőbb 2023. május 22-ig.
Ezért azok, akik idén nem éltek a postázás lehetőségével, de szeretnék leellenőrizni, esetleg kiegészíteni a tervezetüket, legkönnyebben elektronikusan férhetnek hozzá. Ehhez pedig szükség van a KAÜ azonosítóra, ahogyan azt az előzőekben taglaltuk.

Az adóbevallási tervezet elfogadása

Az adóbevallási tervezettel nincs semmilyen teendője annak, aki egyetért a benne foglaltakkal.
Ebben az esetben a tervezet 2023. május 22-ével az adózó érvényes bevallásává válik.
A passzivitás ebben az esetben tulajdonképpen beleegyezést jelent.

Az adózó azonban tevőlegesen is hozzájárulhat bevallása elkészítéséhez azzal, hogy jóváhagyja a leellenőrzött tervezetét.
Az eszja.nav.gov.hu oldalon a tervezet alapját képező adatok is leellenőrizhetőek, ezáltal az adózó arról is meggyőződhet, hogy a részére valamilyen címen jövedelmet juttató kifizetők mindegyike eleget tett a bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségeinek.


A tervezet tartalmazza a magánszemély által az adóévben megszerzett

  • szja-köteles jövedelmet és annak adóját,
  • az ekho szerint adózó jövedelmet és annak adóját,
  • az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelem adóköteles részét,
  • a szociális hozzájárulási adó alapját képező jövedelmet és a fizetendő szociális hozzájárulási adót.

Az adóbevallás jóváhagyása során érdemes nagyon körültekintően és megfontoltan eljárni. A bevallási tervezet jóváhagyása után ugyanis a tervezet érvényes bevallássá válik, ezért abban egy esetleges későbbi módosítás már nem lehetséges.
Abban az esetben, ha az adózó az adóalapot, vagy az adó összegét módosítani kívánja, önellenőrzést kell benyújtania, amelyről később még szót ejtünk.




Az érintettek számára fontos információ lehet, hogy kiskorú gyermek adóbevallási tervezetét az online felületen kizárólag a törvényes képviselője ismerheti meg, hagyhatja jóvá még akkor is, ha a gyermeknek egyébként van elektronikus hozzáférése.
A tervezet online jóváhagyásához szükséges, hogy a törvényes képviselő elektronikus ügyintézési jogosultságot szerezzen a NAV honlapjáról letölthető „UJEGYKE” nyomtatvány kitöltésével és beküldésével.

Az adóbevallási tervezet módosítása, kiegészítése

Abban az esetben, ha az adózó nem ért egyet a tervezet tartalmával, jogosult annak módosítására, vagy kiegészítésére.
Ilyen eset lehet például, ha év közben nem vette igénybe az őt megillető kedvezményeket, vagy igénybe vette, de nem a megfelelő összegben.



A módosítás, illetve kiegészítés az elektronikus felületen (eSZJA) nagyon könnyen megtehető, ráadásul a felület rendelkezik egy ellenőrző funkcióval is, ami megkönnyíti a folyamatot.
Amennyiben viszont az adózó nem rendelkezik elektronikus hozzáféréssel, akkor 2023. május 22-ig be kell nyújtania a 22SZJA bevallást, mivel a papíralapon kapott tervezetet nem lehet javítani.

Adóbevallás ügyfélkapu belépéssel

Adóbevallás ügyfélkapu belépéssel – Az elektronikus kapcsolattartás a magánszemélyek számára egyelőre még nem kötelező a NAV hatáskörébe tartozó ügyek intézése során, de mindenképpen egyszerűbbé, gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a kötelezettségek teljesítését.

Ahhoz, hogy egy adózó elektronikusan tudjon kapcsolatot tartani az adóhatósággal (és a különböző egyéb hatóságokkal) pontosan beazonosíthatónak kell lennie. A belépés során ugyanis van egy „kapuőr”, az úgynevezett Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ), mely a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokban azonosít, és azt továbbítja a felhasználók, intézmények felé.



Az elektronikus felületekre történő belépéskor többféle módon azonosíthatjuk magunkat (pl. eSzemélyi okmánnyal, ami egyelőre még kicsit bonyolult, hiszen kártyaolvasó, illetve kártyaolvasó szoftver is szükséges hozzá), de a legegyszerűbb az Ügyfélkapu.
Az Ügyfélkapu egy olyan azonosítási szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy az ügyfelek biztonságosan léphessenek kapcsolatba az elektronikus ügyintézést biztosító, illetve elektronikus közszolgáltatásokat nyújtó szervezetekkel, például a NAV-al azáltal, hogy a KAÜ azonosítja őket a belépés előtt.

Érdemes tehát megcsinálni a regisztrációt, ami viszonylag egyszerű folyamat, és akár otthonról, elektronikusan is elvégezhető. Az elektronikus regisztrációnak kétféle módja van:



  • eSzemélyi igazolvány és az igazolvány igénylésekor kapott kódkártyán található regisztrációs kód birtokában az https://ugyfelkapu.gov.hu/regisztracio#ancor linken, vagy
  • Arckép-azonosítással: videóhívás a Közigazgatási Ügyfélvonal (1818) munkatársaival. Ebben az esetben az ügyintézésre bármely magyar, érvényes személyazonosság igazolására alkalmas okmánnyal rendelkező állampolgár jogosult – írja a pénzügyi fórum.

Természetesen az, aki még nem olyan jártas az elektronikus kapcsolattartásban, vagy idegenkedik az elektronikus regisztrációs folyamattól, személyesen is intézkedhet személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél), lakcímkártyával, és egy saját élő, folyamatosan ellenőrizhető e-mail-címmel



  • a kormányablakokban, okmányirodákban;
  • a NAV ügyfélszolgálatain;
  • a külképviseleteken

Kérdésként felmerülhet, hogy miért olyan fontos az elektronikus kapcsolattartás a személyi jövedelemadó bevallásával kapcsolatban. A következőkben erre is választ adunk.

Adóbevallás 2023 – Fontos határidő jön!

Adóbevallás 2023 – Fontos határidő jön! – A NAV nyilvántartásában szereplő címre jövő hét keddig kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-vel.

Hozzátették: a papíralapú adóbevallási tervezetet azok is megkapják, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz, illetve a tervezetükben a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.



A tájékoztatás szerint a levél általánosságban tartalmaz egy rövid tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (22EGYSZA) és az annak visszaküldésére szolgáló válaszborítékot.

Bizonyos esetekben ettől eltérhet a boríték tartalma.

Kiegészítő nyilatkozatot azok kapnak postán, akiknek a hibátlan tervezete visszaigényelhető vagy befizetendő adót tartalmaz és nincs KAÜ-azonosítójuk. Akik egyetértenek a tervezettel, azoknak nem kell módosítaniuk annak tartalmát, a visszaigényelhető adót tartalmazó tervezet esetén elég a kiegészítő nyilatkozatot aláírva visszaküldeniük, amelyben kiválasztható, hogy a visszaigényelhető összeget a NAV postai úton vagy átutalással juttassa el. Az összeg kiutalása a beérkezéstől számított 30 napon belül megtörténik – ismertette az adóhivatal.



A közlemény szerint amennyiben befizetendő adót tartalmaz a tervezet, a csatolt kiegészítő nyilatkozaton jelölhető a részletfizetés. Szintén feltüntethető, hogy az adózó melyik önkéntes pénztárhoz kívánja a rendelkezés összegét utaltatni, ha több pénztárnak is tagja volt.

Tudatták azt is: aki egyetért a tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot sem kapott, nem kell tennie semmit – egyéni vállalkozók, őstermelők és áfás magánszemélyeken kívül – a tervezetből automatikusan bevallás lesz. Azoknak viszont, akik nem értenek egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 22SZJA bevallást kell benyújtaniuk 2023. május 22-ig – emlékeztetett a vámhivatal.

Szja-adóbevallás határidő : 2023. május 22.




Kitértek arra: a mezőgazdasági őstermelők nyilatkozhatnak arról, hogy az e tevékenységből származó bevételük nem haladta meg az 1,2 millió forintot. Kiegészítő nyilatkozat csak akkor tehető, ha a tervezet tartalmaz minden olyan jövedelmet, amelyről bevallást kell benyújtani.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni május 22-ig – olvasható a közleményben.



1 2 3