Adóbevallás: A NAV készen áll, jöhet Május 20

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészült az szja-bevallási tervezetekkel, így idén a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, azaz már 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz. A tervezetek az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek, áfás magánszemélyeknek támpontként szolgálnak a bevallás beadásához.

Az utóbbi években a személyi jövedelemadóztatás rendszere jelentősen átalakult. Ennek elsősorban az volt a célja, hogy a magánemberek a legegyszerűbben, minimális időráfordítással készíthessék el szja-bevallásukat. A rendszerrel kapcsolatban a digitalizáció térhódítása is megmutatkozik, hiszen csaknem 3,8 millióan rendelkeznek már ügyfélkapuval.  

A kezdeti sikerek megalapozták a rendszer továbbfejlesztését, évről évre bővült az érintettek köre. Idén már az egyéni vállalkozóknak is készült 2018-ról szóló adóbevallási tervezet, ami több, mint háromszázötvenezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését.

A NAV a beérkezett kifizetői, munkáltatói adatok alapján tehát minden adózónak, akiről adattal rendelkezik, segít az adóbevallásban. Ugyancsak újdonság, hogy a bevallás és az adó megfizetésének határideje egységesen, valamennyi adózónak május 20.

A NAV honlapjáról már most elérhetők a tervezetek. Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást.

Aki egyetért a dokumentum adataival, annak nem kell tennie semmit, május 20-án a tervezet a kiajánlott adatokkal hivatalos szja-bevallássá válik.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez.

Akinek nincs ügyfélkapuja, még öt napig, azaz március 18-án éjfélig kérheti a tervezet postázását. Az április 30-ig postázott küldemény a tervezetek mellett egy üres 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot és válaszborítékot is tartalmaz.

 

Szja bevallás 2019: Bővítették az elektronikus adóbevallási rendszert

Miután az elmúlt években a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAv) 5,1 millió embernek egyszerűsítette az adóbevallását, hogy egy online felületen előre elkészítette azt, most újabb fél millióan kapnak segítséget, ha ezt igénylik: 2019-ben már az egyéni vállalkozóknak is készült 2018-ról szóló adóbevallási tervezet – írja a Világgazdaság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészült az szja-bevallási tervezetekkel, így idén a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, azaz már 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz. A tervezetek az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek, áfás magánszemélyeknek támpontként szolgálnak a bevallás beadásához – kezdi cikkét az oldal.

Az eddigi fejlesztések sokat könnyítettek a hatóság szerint az emberek ügyintézésén. Segítette emellett a digitális állami adminisztráció terjedését is, mivel már csaknem 3,8 millióan rendelkeznek ügyfélkapuval. Idén a rendszer a magán adózok mellett az egyéni vállalkozóknak is elérhetővé teszi az előre elkészített, csak jóváhagyást igénylő e-szjabevallási rendszert. A NAV szerint ez több, mint háromszázötvenezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését.

Fontos újdonság még idén, hogy a bevallás és az adó megfizetésének határideje egységesen, valamennyi adózónak május 20. lesz.

A NAV honlapjáról már most elérhetők a tervezetek: az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást. Ha a tervezetben szereplő adatok megfelelnek a valóságnak, az ügyfeleknek nincs más dolguk, csak jóváhagyni azt – emlékeztet cikkében a lap.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket.

Viszont a csalók is megpróbálnak visszaélni a digitális adóbevallással és átverő oldalakkal zaklatják az ügyfeleket.

Közeleg a 2019-es szja-bevallás




Közeleg az szja-bevallás – mindenkinek üzent a NAV

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíj-biztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Az igazolások alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és érvényesíthető az adó-visszatérítés, ha a levont adóelőleg meghaladta a fizetendő adót.

Akinek van ügyfélkapuja, az automatikusan elkészített adóbevallási tervezetet március 15-től elérheti a NAV honlapján vagy a magyarorszag.hu kormányzati portálon. Ügyfélkapu-hozzáférést a NAV ügyfélszolgálatain és a kormányhivatalokban lehet igényelni.

A tervezet postázását a NAV-tól március 18-áig lehet kérni sms-ben, a hivatal honlapján elérhető űrlapon vagy formanyomtatványon levélben, kötetlen formában adóazonosító jel és születési dátum megadásával, a telefonos tájékoztató rendszerein keresztül, valamint személyesen az ügyfélszolgálatokon is.

A postázni kért tervezeteket a NAV tértivevényesen, április 30-áig küldi el az igénylőknek. Aki elmulasztja a március 18-i határidőt, már csak személyesen, az ügyfélszolgálatokon kérheti a papíralapú tervezetet – olvasható a közleményben. Tudnivalók

1 2