eSZJA bevallás 2024 – fontos bejelentés érkezett!

eSZJA bevallás 2024 – fontos bejelentés érkezett!

Megújult webes felülettel indul az idei eSZJA-szezon – közölte az adóhatóság, és felhívta a figyelmet arra is, hogy elérhetők a friss szja-bevallási információk a honlapján.

A 2023-ra vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik ennek ellenére maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál „logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített” 23SZJA bevallás webes kitöltő programhoz.




Az szja-bevallási és befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára 2024. május 21 írja a hitelforum.hu.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is kínál tervezetet a NAV, amit esetükben, beküldés előtt ki kell egészíteni a tavaly szerzett jövedelmek adataival. KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) március 15-étől bárki hozzáférhet saját bevallási tervezetéhez az eSZJA-oldalon.




Azt is írják, hogy azoknak sem lesz nehéz dolguk, akik maguk készítik szja-bevallásukat. A 23SZJA személyijövedelemadó-bevallást támogató webes kitöltő program több újdonsággal is szolgál. A legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldaláról elérhető szolgáltatással az elkészített bevallások kényelmesen, elektronikusan beküldhetők. A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun keresztül nyújtja be bevallását.

Az újdonságok közül érdemes kiemelni, hogy

a kedvezmények adózóspecifikusan jelennek meg, például a 25 év alattiak kedvezménye csak a 25 évnél fiatalabb adózók számára látható.





Ugyancsak könnyebb lett a dolguk azoknak, akik ingatlan eladásából szereztek jövedelmet 2023-ban, hiszen a programba beépített új mezők automatikusan kiszámítják a jövedelem és az adó összegét. Az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmek új témacsoportba kerültek, ami tartalmazza az összes ingatlanhasznosítási formát, és az azzal összefüggő adókötelezettséget. Ha netán hiba csúszik a kitöltésbe, a hibaüzenetek listája piros színnel, felsorolva jelenik meg, és a felület bal oldalán megjelennek a hiba miatt korrigálandó mezők. Akciók az áruházakban >>>




GÁzórások figyelem, jön a változás >>>

Adóbevallás 2024 – személyi kedvezmények!

Az szja személyi kedvezményére való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást a magánszemélyeknek nem kell beküldeniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), de meg kell őrizniük az elévülési idő végéig – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az adóhatóság.




A személyi kedvezmény a személyi jövedelemadó összevont adóalapjából vehető igénybe. A háziorvosoknak, szakorvosoknak a tavaly kiállított, személyi kedvezményre jogosító igazolásokról január 31-éig kell elektronikusan adatot szolgáltatniuk a NAV-nak.

Személyi kedvezményre az jogosult,

    • aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben szereplő betegségben szenved és erről orvosi igazolással rendelkezik,
    • továbbá aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül.




Ilyenkor a jogosultságot az ellátásról szóló határozattal lehet igazolni.

A személyi kedvezményhez szükséges orvosi igazolást szakambulancia, kórházi osztály szakorvosa, vagy az általuk készített orvosi dokumentáció alapján a háziorvos állíthatja ki – jelezte a NAV.

Családi adókedvezmény 2024 – így alakul idén az Szja kedvezmény

Családi adókedvezmény 2024 – így alakul idén az Szja kedvezmény

Összeszedtük, mit érdemes tudni a családi adókedvezmény 2023-es állapotáról, a családi adókedvezmény 2024-es összegéről, igényléséről, illetve mutatjuk, milyen egyéb szja-kedvezményekkel együtt lehet igénybe venni.

Friss hírek

Mi az a családi adókedvezmény?

A NAV családi adókedvezmény egy olyan, a családok megélhetését támogató adókedvezmény, ami az összevont adóalapot csökkenti.

A családi adókedvezmény szempontjából a gyermekek (eltartottak) száma és életkora a mérvadó – értelemszerűen minél több gyermeke van egy magyar családnak, annál nagyobb családi adókedvezmény jár.

Mit jelent a családi adókedvezmény?

A családi adókedvezmény kalkulátor meghatározza, hogy mindig az adózó összevont adóalapja csökken, ami az SZJA (15%) mellett a TB-járulék (18,5%) rovására is levonható – így a szülők akár teljes adómentességet is élvezhetnek. A családi adókedvezmény lényege, hogy a bruttó és nettó bérünk közötti különbség, az adó alapja a gyermekeink, eltartottjaink száma alapján csökken, vagyis: minél több gyermekünk van, annál magasabb lesz a nettó fizetésünk a gyermekek számával egyenes arányban írja a news7.

A családi adókedvezmény igénylésére jogosultak

Ki jogosult a családi adókedvezményre?

  • Az a magánszemély, aki családi pótlékra jogosult.
  • A gyermeküket jogerős bírósági döntés, egyezség, közös nyilatkozat alapján felváltva gondozó szülők.
  • A családi pótlékra jogosulttal közös háztartásban élő, családi pótlékra nem jogosult házastárs.
  • A várandós nő és a vele közös háztartásban élő házastársa.
  • A családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek, továbbá a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély.
  • Az a magánszemély is érvényesítheti a családi kedvezményt, aki bármely külföldi állam jogszabálya alapján családi pótlékra, rokkantsági járadékra, vagy más hasonló ellátásra jogosult, ha az egyéb jogszabályi feltételek teljesülnek.

Kik minősülnek eltartottaknak a családi adókedvezmény igénylésekor?

A családi adókedvezmény mindig az eltartott személy vagy eltartott személyek után jár.

Kedvezményezett eltartott: kedvezményezett eltartottnak minősül az, aki után a magánszemély a Cst. szerint családi pótlékra jogosult; aki a családi pótlékra saját jogán jogosult; a rokkantsági járadékban részesülő személy; a magzat a fogantatás 91. napjától a világra jöttét megelőző hónapig az erről szóló orvosi igazolás alapján.

Eltartott: eltartottnak minősül a kedvezményezett eltartott; illetve az, aki a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából figyelembe vehető vagy figyelembe vehető lenne, akkor is

  • ha a kedvezményezett eltartott után nem családi pótlékot, hanem rokkantsági járadékot folyósítanak,
  • ha a kedvezményezett eltartott után családi pótlékot nem állapítanak meg,
  • vagy a családi pótlék összegét a gyermekek száma nem befolyásolja, például tartósan beteg gyermek után járó emelt összegű családi pótlék.

A családi adókedvezmény igénylése – Családi adókedvezmény nyilatkozat 2024

A kedvezmény igénybe vehető

  • év közben, a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek adott adóelőleg-nyilatkozattal, továbbá
  • az adóévre vonatkozó szja-bevallásban is.

Az adóelőleg-nyilatkozatot legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet kitölteni és beküldeni a NAV-hoz, de a nyilatkozatok kitölthetők és leadhatók papíralapon is a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek.

A szülővel közös háztartásban élő, családi kedvezményre nem jogosult élettárssal a kedvezmény év közben közösen nem érvényesíthető, viszont az év végi szja-bevallásban a kedvezmény az élettárssal megosztható. Például megoszthatja a családi kedvezményt az szja-bevallásban az anya az élettársával, ha a korábbi kapcsolatából származó gyermekét élettársával közösen neveli.

Ha a családi kedvezményre több magánszemély jogosult, az adólelőleg-nyilatkozaton és az szja-bevallásban közösen kell nyilatkozniuk a kedvezmény érvényesítéséről, akkor is, ha a kedvezményt teljes egészében a jogosultak egyike érvényesíti. Nem kell közös adóelőleg-nyilatkozatot benyújtani a felváltva gondozott gyermek vér szerinti szüleinek, mert ők a kedvezmény 50-50 százalékát a másik szülőtől függetlenül érvényesíthetik. Ha az őket megillető kedvezményt jelenlegi házastársukkal közösen érvényesítik, akkor jelenlegi házastársukkal kell közös adóelőleg-nyilatkozatot tenniük.

A családi adókedvezmény összege 2024-ben – A családi adókedvezmény 2024-ben

A családi adókedvezmény 2023-as összegei nem változnak, a családi adókedvezmény 2024-ben az alábbi módon lesz igénybe vehető.

Mennyi a családi adókedvezmény 1 gyerek után?

  • Az adóalap kedvezmény: 66.670 Ft
  • A maximális családi adókedvezmény összege havonta: 10.000 Ft

Mennyi a családi adókedvezmény 2 gyerek után?

  • Az adóalap kedvezmény: 266.660 Ft
  • A maximális családi adókedvezmény összege havonta: 20.000 x 2 = 40.000 Ft

Mennyi a családi adókedvezmény 3 gyerek után?

  • Az adóalap kedvezmény: 660.000 Ft
  • A maximális családi adókedvezmény összege havonta legalább 3 eltartott esetén, a továbbiakban egységesen 33.000 Ft/hó/kedvezményezett eltartott. 33.000 x 3 = 99.000 Ft

Mennyi a családi adókedvezmény 4 gyerek után?

  • Az adóalap kedvezmény: 880.000 Ft
  • A maximális családi adókedvezmény összege havonta: 33.000 x 4 = 132.000 Ft
  • 2020. július 1. óta a négy- vagy többgyerekes anyák teljes SZJA-mentességet élvezhetnek.

Mennyi a családi adókedvezmény 5 gyerek után?

  • Az adóalap kedvezmény: 1.100.000 Ft
  • A maximális családi adókedvezmény összege havonta: 33.000 x 5 = 165.000 Ft
  • 2020. július 1. óta a négy- vagy többgyerekes anyák teljes SZJA-mentességet élvezhetnek.

Családi adókedvezmény tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos személy esetében 2024

A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos kedvezményezett eltartott gyermek után a családi kedvezmény havi összege 66.670 forinttal emelt összegben vehető igénybe.

Mikortól jár a családi adókedvezmény? Meddig jár a családi adókedvezmény 2024-ben?

Gyakori kérdés, hogy a családi adókedvezmény meddig jár, hány éves korig vehető igénybe a gyerekek és más eltartottak után, hiszen a családi adókedvezmény feltételek számos esetben nehezen értelmezhetőek. A családi adókedvezmény legkorábban a magzat 91 napos korától jár – ehhez kell orvosi terhesgondozási igazolás.

A CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNY A GYERMEK 16 ÉVES KORÁIG JÁR, ILLETVE MEGHOSSZABBODIK AKKOR, HA A GYERMEK NAPPALI TAGOZATON KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYBE JÁR (KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA STB.).

Az érettségi megszerzésével a családi adókedvezmény az adott gyermekre megszűnik. Ha az ennél idősebb gyermeknek van fiatalabb testvére, aki a családi adókedvezmény szempontjából kedvezményezett, akkor azonban továbbra is számításba lehet venni az idősebb testvért, kisebb kedvezményekre.

Milyen jövedelmek után vehető igénybe a családi adókedvezmény?

Az összevont adóalap része az önálló tevékenységből származó jövedelem

  • például egyéni vállalkozásból, őstermelői tevékenységből, bérbeadásból származó jövedelem stb.,
  • a nem önálló tevékenységből származó jövedelem, például: munkabér, adóköteles társadalombiztosítási ellátás, ezen belül a gyermekgondozási díj.

A családi adókedvezmény megosztása

A családi adókedvezmény 2024 évében is a lehető legnagyobb mértékben hasznosulhasson, a szülők megoszthatják egymás között a családi adókedvezményt, így elérhetik, hogy a családi adókedvezmény feltételeihez mérten a lehető legnagyobb mértékű adóengedményben részesülhessenek.

A családi adókedvezmény visszaigénylése egy összegben

Azt is érdemes tudnunk a könnyítésről, hogy nem csak havonta vehetjük fel, magasabb nettó fizetés formájában, hanem a családi adókedvezmény

egy összegben, májusban is kikérhető, egy nagy visszatérítés formájában.

A családi adókedvezmény visszamenőleg történő kiváltása

Ha bármilyen okból kifolyólag nem igényeltük korábban,

a családi adókedvezmény visszamenőlegesen 5 évre, utólag is kikérhető.

A azonban ez az akkori fizetésünkre, adóalapunkra érvényes, tehát utólag nem nő a fizetésemelésünkkel.

Családi adókedvezmény kalkulátor 2024

A NAV CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNY kalkulátorai A CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNY KISZÁMÍTÁSA MELLETT A CSALÁDI KEDVEZMÉNY BEVALLÁSÁHOZ NYÚJTANAK SEGÍTSÉGET.

A „Családikedvezmény-kalkulátor az éves bevallás elkészítéséhez” nevű családi adókedvezmény kalkulátor segítségével kiszámolhatod, hogy milyen összegben tudsz kedvezményt érvényesíteni és a bevallásodat hogyan kell kitöltenie. A program kizárólag az általad megadott adatok alapján számol, ezért célszerű a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolások adataid alapján kitölteni.

Ügyelj arra, hogy a családi járulékkedvezmény alapjaként az adóalap után meghatározott, téged terhelő járulék vehető figyelembe. Ez például azt jelenti, hogy a munkabéred után családi járulékkedvezmény alapjaként megállapított járulék nem lehet több, mint:

  • az adóalap 17 százaléka 2019-ig,
  • az adóalap 18,5 százaléka 2020-tól.

A „Jogszerű családi kedvezmény kiszámítása” kalkulátor segítségével meghatározhatod az év közben jogszerűen és jogosulatlanul igénybe vett családi járulékkedvezmény összegét.

A kalkulátorok használatát a sorok mellett elhelyezett súgóikonok („i”) segítik. A családi kedvezményről bővebben „A családokat érintő adóalap-kedvezmények” című információs füzetben is olvashatsz.

A családi adókedvezmény és az szja-kedvezmények

A családi adókedvezményt és a további szja-kedvezményeket a következő sorrendben lehet igénybe venni:

  1. Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
  2. 25 év alatti fiatalok kedvezménye
  3. 30 év alatti anyák kedvezménye
  4. Személyi kedvezmény
  5. Első házasok kedvezménye
  6. Családi kedvezmény
  7. Családi járulékkedvezmény

 

Szja bevallás határidő 2024

Szja bevallás határidő 2024




A 2023-ra vonatkozó szja-bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik ennek ellenére maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített 23SZJA bevallás webes kitöltő programhoz. Az szja-bevallási és befizetési határidő mindenki számára 2024. május 21 írja a Hitelfórum.




Adóbevallás 2024 – fontos bejelentés érkezett az Szja bevallásról!

Adóbevallás 2024 – fontos bejelentés érkezett az Szja bevallásról!

A 2023-ra vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallások tervezetét idén is elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), de akik maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített webes kitöltőprogramhoz.




A NAV hangsúlyozza, szja-bevallási tervezete nemcsak magánszemélyeknek készül, hanem az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is. Mint írták, esetükben a tervezetet beküldés előtt ki kell egészíteni a tavaly szerzett jövedelmek adataival.

Az adóhivatal azt is közölte, hogy KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) március 15-től bárki hozzáférhet saját bevallási tervezetéhez az eSZJA-oldalon. Hozzátették, hogy akinek nincs KAÜ-azonosítója, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását.




Az adóhivatal hangsúlyozza, hogy akik maguk készítik szja-bevallásukat, azoknak a 23SZJA személyi jövedelemadó-bevallást támogató webes kitöltőprogram több újdonsággal is szolgál.

A legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldaláról elérhető szolgáltatással az elkészített bevallások elektronikusan beküldhetők. A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun keresztül nyújtja be bevallását.

Az újdonságok közül kiemelték, hogy a kedvezmények adózóspecifikusan jelennek meg, például a 25 év alattiak kedvezménye csak a 25 évnél fiatalabb adózók számára látható.




A NAV jelezte, könnyebb lett a dolguk azoknak is, akik ingatlan eladásából szereztek jövedelmet 2023-ban, mert a programba beépített új mezők automatikusan kiszámítják a jövedelem és az adó összegét. Az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmek új témacsoportba kerültek, ami tartalmazza az összes ingatlanhasznosítási formát és az azzal összefüggő adókötelezettséget.

Mint írták, ha hiba csúszik a kitöltésbe, a hibaüzenetek listája piros színnel, felsorolva jelenik meg, és a felület bal oldalán feltűnnek a hiba miatt korrigálandó mezők. A program keresőmezője is az adózói logikát követi azzal, hogy a köznyelvben használt szavakra is elindul a keresés, nem csak a fogalmak jogszabály szerinti kifejezésére.




Ha valaki sem a NAV tervezetét, sem a webes kitöltést nem akarja segítségül hívni, a bevallási kötelezettség az általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program használatával vagy papíron kitöltött 23SZJA bevallás benyújtásával is teljesíthető.

Az szja-bevallási és -befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára 2024. május 21. Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is. A rendelkező nyilatkozat benyújtásának határideje 2024. május 21. További friss hírek

1 2