Közeleg a 2019-es szja-bevallás




Közeleg az szja-bevallás – mindenkinek üzent a NAV

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíj-biztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Az igazolások alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és érvényesíthető az adó-visszatérítés, ha a levont adóelőleg meghaladta a fizetendő adót.

Akinek van ügyfélkapuja, az automatikusan elkészített adóbevallási tervezetet március 15-től elérheti a NAV honlapján vagy a magyarorszag.hu kormányzati portálon. Ügyfélkapu-hozzáférést a NAV ügyfélszolgálatain és a kormányhivatalokban lehet igényelni.

A tervezet postázását a NAV-tól március 18-áig lehet kérni sms-ben, a hivatal honlapján elérhető űrlapon vagy formanyomtatványon levélben, kötetlen formában adóazonosító jel és születési dátum megadásával, a telefonos tájékoztató rendszerein keresztül, valamint személyesen az ügyfélszolgálatokon is.

A postázni kért tervezeteket a NAV tértivevényesen, április 30-áig küldi el az igénylőknek. Aki elmulasztja a március 18-i határidőt, már csak személyesen, az ügyfélszolgálatokon kérheti a papíralapú tervezetet – olvasható a közleményben. Tudnivalók

Adóbevallás 2018/2019: segít a Nav!

Adóbevallás 2018/2019: segít a Nav minden adózónak idén is!

Akinek van ügyfélkapuja, mobiltelefonon, tableten vagy számítógépen is megnézheti, szükség esetén számítógépen módosíthatja is a tervezetet.

Ha valaki azt látja, hogy rendben van, minden adat szerepel benne, akkor nincs teendője, a tervezetből ugyanis bevallás lesz május 22-én. Aki nem lép be a felületre; automatikusan elfogadja a NAV által készített dokumentumot. Azonban az őstermelőknek mindenképpen ki kell egészíteniük a tervezetet. A bevallási tervezetek március 5-e óta elérhetők az ügyfélkapun keresztül.

Fontos, hogy most is mindenki szabadon rendelkezhet adója 1+1%-áról, amivel az általa kiválasztott szervezetet és egyházat vagy a Nemzeti Tehetség programot támogatja. Az ügyfélkapuval rendelkezők ezt pár kattintással, másodpercek alatt kényelmesen elintézhetik a NAV honlapján keresztül is.

Ahhoz, hogy mindenki ilyen könnyedén letudja a személyijövedelemadó-bevallását, a NAV munkatársai azt javasolják, hogy akinek még nincs, mielőbb nyisson ügyfélkaput, és élvezze az online ügyintézés előnyeit. Az ügyfélkapun keresztül ugyanis számos más hivatalos ügy is intézhető, nemcsak az adóbevallás.

Aki még nem rendelkezik ügyfélkapuval, így nyithat könnyedén:

1. lépés – Regisztrálás Ezt megtehetjük bármelyik okmányirodában, kormányhivatali ügyfélszolgálati irodában, a NAV ügyfélszolgálatán vagy külképviseleten.

Mire lesz szükségünk?

* személyazonosításra alkalmas igazolványra (személyi, útlevél, jogosítvány), amellyel igazolhatjuk a személyazonosságunkat,

* lakcímkártyára,

* e-mail-címre, amelyre megkapjuk az első belépéshez szükséges, egyszer használatos kódot.

2. lépés – Aktiválás A kód megküldése után öt napon belül aktiválnunk kell a regisztrációt.

További információ: nav.gov.hu/nav/szja/szja

A bevallási szabályok változása 2018. január 1-jétől

A személyi jövedelemadó bevallási szabályok változása 2018. január 1-jétől

2018. január 1-jén hatályba lép az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény, melynek következtében változnak a személyi jövedelemadó bevallás szabályai.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvény (a továbbiakban: Ákr. saláta) 2018. január 1-jétől egyrészt áthelyezi a személyi jövedelemadó bevallási szabályokat a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) rendelkezései közé [11-13. §], másrészt megszünteti a munkáltatói adómegállapítást, harmadrészt pedig bővíti az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárással érintett magánszemélyek körét az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyekkel és a mezőgazdasági őstermelőkkel.

A munkáltatói adómegállapítás megszűnése

2018. január 1-jén hatályát veszti az Szja tv. 14. §-ában foglalt, a munkáltatói adómegállapításra vonatkozó rendelkezés, ami azt is jelenti, hogy a munkáltató a 2017-es évre vonatkozóan már nem készítheti el a munkavállalók adóelszámolását.

Azoknak a munkáltatóknak tehát, amelyek eddig vállalták a munkáltatói adómegállapítás elkészítését, 2018. január hónapjában nem kell nyilatkoztatniuk a munkavállalókat arról, hogy a munkáltatói adómegállapítás lehetőségét választják-e.

Fontos felhívni azonban a figyelmet arra, hogy a munkáltatóknak, kifizetőknek továbbra is el kell készíteniük és 2018. január 31-éig át kell adniuk a magánszemélyek részére az összesített igazolást.

Ez a változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a magánszemélyek kizárólag önadózással készíthetik el a személyi jövedelemadó-bevallásukat, hiszen az állami adó- és vámhatóság (NAV) – a nyilvántartásában szereplő, a munkáltatói, kifizetői bevallások, adatszolgáltatások adatai alapján – 2018-ban is elkészíti a magánszemélyek adóbevallási tervezetét, külön erre irányuló kérelem nélkül.

Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-étől az ügyfélkapun keresztül elérhetővé teszi, az adóbevallási tervezetek a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon tekinthetők meg.

Azok a magánszemélyek, akik nem rendelkeznek ügyfélkapu regisztrációval, a NAV valamennyi ügyfélszolgálatán, továbbá bármely megyei (fővárosi) kormányhivatalban, a fővárosi és megyei kormányhivatalok járási (fővárosi kerületi) hivatalában, illetve a Magyar Posta Zrt. kijelölt postahelyein is elvégezhetik az ügyfélkapu regisztrációt. (Részletes információk ezzel kapcsolatban a NAV honlapján elérhető 32. számú információs füzetben találhatók.)

Ügyfélkapu regisztráció hiányában a magánszemélyek 2018. március 19-éig kérhetik, hogy az állami adó- és vámhatóság papír alapon küldje meg az adóbevallási tervezetet. A kérelem többféle módon juttatható el az adóhatósághoz:

  • SMS-ben a +36 30 344 4304 telefonszámon 2018. január 8-tól (az üzenetben meg kell adni az adóazonosító jelet és a születési dátumot a következők szerint: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn);

  • a NAV honlapjáról elérhető űrlapon (www.nav.gov.hu/eszja/eszja);

  • a „Kérelem az adóbevallási tervezet papír alapon történő átvételéhez” elnevezésű formanyomtatványon;

  • levélben kötetlen formában,

  • az ügyfélszolgálati irodákban személyesen vagy

  • az Általános Tájékoztató Rendszeren keresztül telefonon (telefonszám: 1819).

A bevallási kötelezettség teljesíthető a NAV honlapjáról elérhető WebNYK nyomtatványkitöltő program segítségével elkészített 17SZJA bevallás benyújtásával, illetve az ügyfélszolgálati irodákban is elérhető lesz a papír alapú 17SZJA nyomtatvány.

Ha a magánszemély 2018. május 22-éig  nem fogadja el egészíti ki, javítja az adóbevallási tervezetet, illetőleg nem nyújt be önadózóként elkészített 17SZA bevallást, akkor az adóbevallási tervezet adóbevallássá válik.

Az adó 1+1 százalékának felajánlására az eSZJA felületen szintén lehetőség van 2018. május 22-éig.

Adóbevallási tervezet az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek és a mezőgazdasági őstermelők részére

A NAV első alkalommal a 2017-es adóévre vonatkozóan adóbevallási tervezetet készítaz általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek és a mezőgazdasági őstermelők részére is, feltéve, hogy az adóhatóság nyilvántartásában foglalt, a munkáltatók, kifizetők által benyújtott bevallások, adatszolgáltatások adatai szerint ezen magánszemélyek az adóévben bevételt, jövedelmet szereztek.

Az adóbevallási tervezettel érintett új adózói körnek az adóbevallási tervezet felhasználásával vagy önadózás keretében bevallást kell benyújtaniuk. Ennek oka az, hogy ezeknek a magánszemélyeknek az esetek többségében olyan bevételeik keletkeznek, amelyek nem kifizetőtől származnak, illetve saját maguk dönthetik el, hogy milyen költségelszámolási módszert választanak, milyen kedvezményeket érvényesítenek.

Az ÁFA fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a mezőgazdasági őstermelőknek (családi gazdálkodók, családi gazdaság tagjai) az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük az önálló tevékenységből származó, illetve az őstermelői tevékenység során keletkezett jövedelemre és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekre vonatkozó adatokkal, vagyis esetükben az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezet a bevallási határidő leteltét követően nem válik bevallássá.

Ha azonban a mezőgazdasági őstermelő éves bevétele a 600 ezer forintot nem haladta meg, és ezért őstermelői bevételéből nem kell jövedelmet megállapítania, akkor bevallási kötelezettség nem terheli.

A mezőgazdasági őstermelők és az ÁFA fizetésére kötelezett magánszemélyek esetében a személyi jövedelemadó-bevallási határidő is módosul, az adóévet követő év február 25-éről május 20-ra (az idei évben 2018. május 22-ére).

Az egyéni vállalkozók személyijövedelemadó-bevallásával kapcsolatos újítás

Az idei évtől kezdve az egyéni vállalkozók az általános nyomtatványkitöltő program (ÁNYK) helyett az egyszerűbb, letöltést nem igénylő, webes kitöltő felületen (WebNYK) készíthetik el a személyijövedelemadó-bevallást, mely felületen teljesíthetik az adófizetési kötelezettségüket is.

A korábban benyújtott személyijövedelemadó-bevallás lekérdezésének lehetősége

Az idei évben a webes kitöltő felületen a „LEKÉR” funkció kiválasztásával lehetőség nyílik a 2017-ben benyújtott 16SZJA bevallás, illetőleg az idei évben beküldött 17SZJA bevallás letöltésére is, mely megkönnyíti a személyijövedelemadó-bevallás javítását, helyesbítését, önellenőrzését.

A külföldi illetőségű magánszemélyek nyilatkozata

A külföldi illetőségű magánszemélyek 2018. április 30-áig nyilatkozhatnak arról, hogy őket a külföldi illetőségükre tekintettel a jövedelemszerzés adóévében Magyarországon adókötelezettség nem terhelte.

A nyilatkozat megtétele esetén a külföldi illetőségű magánszemélyek részére esetlegesen elkészített adóbevallási tervezet – az adózó javítása nélkül – az adóbevallási határidő leteltével nem válik bevallássá.

A bejelentés a „Nyilatkozat külföldi illetőségű magánszemély személyijövedelemadó-bevallás benyújtás alóli mentesítéséhez a 2017. adóévre” elnevezésű formanyomtatvány benyújtásával tehető meg, mely angol nyelven is elérhető honlapunkon.

Adóbevallás: elkészültek az adóbevallási tervezetek

Adóbevallás 2018: elkészültek az adóbevallási tervezetek!

A törvényben előírt határidő előtt majdnem két héttel az adóhivatal elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével, amellyel idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől – tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-t.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján már ügyfélkapun keresztül elérhetőek a bevallási tervezetek – jelentette be a tárcavezető. Emlékeztetett, hogy tavaly a NAV a bevallás készítésének a terhét – több mint negyedévszázados hagyománnyal szakítva – „levette az adózók többségének a válláról”. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: ezzel új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben még söralátét sem kell.
Az e-szja projektje idén tovább bővült, egymillióval több, mintegy 5 millió tervezetet készített el a hivatal, amely „a munkáltatók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is dolgozott”.

A cél az, hogy 2021-ben a vállalkozások szinte minden bevallási-tervezetét a NAV készítse el – húzta alá Varga Mihály. Az e-szja mellett a jövedékiadó-bevallások kiajánlása ebben a folyamatban szintén egy fontos állomás, hiszen ez volt az első olyan szolgáltatás, amelyet a vállalkozásoknak nyújt a hivatal.

Az e-szja programja alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, így a több mint 3,2 millió – ügyfélkapuval rendelkező – magánszemély akár a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépen is megtekintheti, illetve ha szükséges, szerkesztheti is az szja-bevallását – szögezte le a tárcavezető. Hozzátette, hogy a kényelem, a gyors elérés és az egyszerűség mellett 2015-höz képest idén 138 tonna papírt is megtakarított a NAV az e-szja-val,  ugyanis több mint 700 ezer egységcsomaggal készült kevesebb. „Ha az így ki nem nyomtatott bevallási lapokat egymás mögé helyeznénk, akkor az 9076 kilométer hosszú lenne, elérne Budapesttől egészen Tokióig.”  A hosszú távú cél az adóhivatal papírmentessé tétele – jelentette ki a miniszter.

Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor nem kell tennie semmit – őstermelő és áfa fizetésre köteles magánszemélyek kivételével -, május 22-én a NAV által elkészített tervezet hivatalos szja-bevallássá válik – emelte ki Varga Mihály.
Varga Mihály kifejtette: a bevallások legegyszerűbben az online felületen módosíthatóak, amihez mindössze egy ügyfélkapu-regisztárcióra van szükség. Akinek nincs ügyfélkapuja, az még március 19-ig kérheti a tervezete postázását. Annak ellenére, hogy a magánszemélyek 80 százalékának semmilyen további teendője nem lesz a bevallással, így az automatikusan érvényessé válik majd májusban, lehet, hogy lesz olyan, akinek a postán kapott tervezetét kell majd kiegészítenie. Az érintettek ezt egy új, „17SZJA jelű” bevallás elkésztésével és benyújtásával tehetik meg, illetve – javasolta a szakminiszter – érdemes még május 20-ig ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az e-szja, és a módosítás néhány gombnyomással otthonról, kényelmesen elintézhető.

Adóbevallás: 2018-tól vége az szja-bevallásnak!

Adóbevallás: 2018-tól vége az szja-bevallásnak!

Mindenkinek az adóhivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást!Továbbfejleszti rendszerét az adóhatóság, így jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a hivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást – mondta el lapunknak a nemzetgazdasági miniszter helyettese. Tállai András közölte: az adóbevallás korának ezzel egyszerűen vége Magyarországon. Hozzátette még, a kormány szeretné a vállalkozások adminisztrációs feladatait is megkönnyíteni, így minden olyan bevallás kitöltését átveszi majd a hivatal, amit csak átvehet.

Évtizedes nyűgtől szabadította meg az adófizetőket tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azzal, hogy a szervezet nagyjából négymillió polgár személyi jövedelemadó-bevallását készítette el a rendelkezésére álló információk alapján. Az elszámolásokban anélkül szerepeltek például a gyermekkedvezmények, valamint az osztalék- és más jövedelmek adatai, hogy a magánszemélyek akárcsak egy percet foglalkoztak volna a kérdéssel. Az elkészült dokumentumokat az adófizetők aztán elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül néhány kattintással megnézhették, s akár módosíthatták is. Akik pedig kérték, annak postán is kiküldte a NAV a kész iratot.

– Az e-szja névre keresztelt rendszer tulajdonképpen egyedülálló az Európai Unióban – nyilatkozta lapunknak a nemzetgazdasági miniszter helyettese. Tállai András azt mondta: ennyi jövedelemtípust az EU egyetlen országában sem tartalmaznak a helyi hatóságok által elkészített bevallások. – A rendszert azonban tovább kell fejleszteni – tette hozzá a NAV vezetője –, ez pedig több lépésben, több területen történhet meg. Az egyik, hogy a következő évtől a mezőgazdasági őstermelők és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készíti el a dokumentumot.

Jövőre a NAV a kifizetőtől, a munkáltatótól származó jövedelmet beírja az érintettek szja-bevallásába, a polgároknak pedig csak annyi a dolguk lesz, hogy kiegészítsék az iratot az esetlegesen hiányzó számokkal. – Nagyjából 350 ezer embert szabadítunk meg ezzel a bevalláskészítés feladatától. Az erről szóló jogszabály már a törvényhozás asztalán fekszik – közölte Tállai András.

A parlamenthez benyújtott indítvány emellett arról is rendelkezik, hogy jövőre a munkáltatók válláról is lekerül az szja-bevallás készítésének terhe. – A munkaadók, ha korábban volt ehhez megfelelő kapacitásuk, elkészíthették alkalmazottaik bevallását. Erre azonban jövőre már nem lesz szükség – mondta a miniszterhelyettes. Magyarázatként hozzáfűzte: a NAV minden adatot megkap a munkáltatóktól, ezek alapján a hivatal kiállíthatja a dokumentumot. A 2019-es változásokról itt olvashat bővebben!

Teljességgel felesleges, hogy a cégek is bíbelődjenek ugyanazzal a papírmunkával, amit a hatóság mindenképpen elvégez. – Az utóbbi időkben nagyjából harmincezer vállalkozás készített a munkavállalóinak bevallást, ennyi cég dolga lesz ezentúl egyszerűbb – összegzett a NAV vezetője.

A kormányzat más módon is igyekszik enyhíteni a gazdaság szereplőinek adminisztrációs terheit. Idén például az egyszerűsítés jegyében már a NAV-hoz is benyújthatják a vállalkozások a helyi iparűzési adóbevallásukat. – Ezen az úton haladunk tovább, az adóhivatal így jövőre jövedéki bevallástervezetet küld az érintettek cégnek – jegyezte meg Tállai András. A hatóság vezetője nyomatékosította: továbbra is az a cél, hogy ha lehet, az emberek és a vállalkozások helyett is az adóhivatal dolgozzék.

1 2 3 4 5 6 7