Így adózunk 2021-ben! Adó, Adózás, Adóbevallás 2021





2021 Januártól változik

 

ÍGY ADÓZUNK 2021-BEN >>> MEGNÉZEM >>>

 

    • Egészségügyi szolgáltatási járulék. Akinek nincs egészségbiztosítása, annak kell fizetnie, és  minden januárban inflációkövetően emelik. Az idén az egészségügyi szolgáltatási járulék napi összege (az új tb-törvény kerekítési szabályai szerint) 270 forint, havi összege pedig 8000 forint lesz. Akinek hathavi tartozása gyűlt össze 2020 július elseje óta (ez legelőször 2021 januárjában fordulhat elő), annak érvénytelenítik a TAJ-kártyáját, és fizetőssé válnak számára az egészségügyi szolgáltatások. Kivételt csak a legszegényebbekkel tesznek, ha erről van hatósági bizonyítványuk.
    • Szja. A személyi jövedelemadónál eddig a minimálbér 5 százalékáig havonta igénybe vehető személyi kedvezmények (fogyatékos személyek, súlyos betegek kedvezménye) januártól már nem adókedvezményeknek számítanak, hanem az összevont adóalapot csökkenthetik, a minimálbér harmadáig. Az igénybe vehető havi kedvezmény összege ettől önmagában nem változik.
    • Adózás, részletfizetés. Magánszemélyek 500 ezer forint helyett már 1 millió forintig vehetik igénybe a 12 havi automatikus adórészlet-fizetési lehetőséget. Ha szja-ról, vagy szociális hozzájárulási adóról (szocho) van szó, akkor pedig az szja-bevallásban már nem 200 ezer, hanem 500 ezer forintig igényelhető a pótlékmentes részletfizetés, 6 hónap helyett 12 hónapra.
    • Kata. 40 százalékos különadó terheli azokat a belföldi cégeket, amelyeknek a kisadózók tételes adója szerint adózó partnerük évi 3 millió forintnál többet számláz. A különadó csak a 3 millió forint feletti részre vonatkozik. Ha külföldi vállalkozásnak számláz a katás évi 3 millió forint fölött, akkor a büntetőadót a katásnak kell megfizetnie, de csak a 3 millió forintot meghaladó rész 71,42 százaléka után. Az állam katás megrendeléseire nincs büntetőadó.
    • Kiva. A kisvállalati adó 11 százalékra csökken. Emelkedik a kiva bevételi értékhatára is, 3 milliárd forintra (kapcsolt vállalkozásoknál összegezve kell figyelembe venni), a kilépési pedig 6 milliárd forintra. Amelyik vállalkozásoknál magasak a bérköltségek, érdemes lehet áttérni a szochót és a szakképzési hozzájárulást (és a társasági adót) is kiváltó kivára. Ha a kivásnak nettó 1 millió forintot meghaladó végrehajtható adótartozása van az év utolsó napján, már nem szűnik meg automatikusan az adóalanyisága. Abban az esetben kivázhat tovább, ha a NAV-határozat véglegessé válásáig megfizeti a tartozását.
    • Lakásáfa. Új építésű lakásokra ismét 5 százalékos lesz az általános forgalmi adó, a január elseje utáni ügyletekre 2022 végéig.
    • Gépjárműadó. A NAV-nak (az államnak) kell megfizetni, már nem az önkormányzatoknak. A gépjárműadóból egyáltalán nem kapnak az önkormányzatok. Az első részletet kivételesen nem március 15-ig, hanem április 15-ig kell leróni.
    • Pálinkaadó. A magánfőzés 86 literig jövedékiadó-mentes. A bérfőzött párlat egy bérfőzető részére évente legfeljebb 50 liter mennyiségig jövedékiadó-mentes – abban az esetben is, ha a bérfőzető adóraktárnak kívánja értékesíteni a pálinkát. Az áfa és a csipszadó megmarad a pálinkán.
    • Illeték. Megszűnik az illetéktörvényben meghatározott elsőfokú hatósági eljárásoknál az illetékkötelezettség.
    • Online számlázás. Most már tényleg minden számlára kiterjesztették. Három hónap türelmi idő mellett már a magánszemélyek és a külföldiek részére kiállított számlákat is le kell jelenteni a NAV online számlarendszerén keresztül. Sőt, a külföldi webáruházaknak is regisztrálniuk kell a NAV online számlarendszerébe, ha Magyarországra értékesítenek. Ha a türelmi idő lejár, és valaki nem tesz eleget a kötelezettségnek, számlánként akár 500 ezer forint is lehet a mulasztási bírság.
    • Megbízható adózók. 1,5 millió forintról 3 millió forintra emelkedik az adófizetési könnyítések értékhatára a megbízható adózók számára.
    • Ipa. A helyi iparűzési adó bevallását minden vállalkozásnak egységesen a NAV-hoz kell benyújtania. Mértékét lefelezte a kormány egy év végén hozott rendelettel: 4 milliárd forint nettó árbevétel, illetve mérlegfőösszeg alatt maximum az árbevétel 1 százaléka lehet az ipa (a települések zöme eddig jellemzően 2 százalékot vetett ki). A kedvezményezett körbe tartozó cégeknek 2021-ben az iparűzési adó előlegének csak 50 százalékát kell megfizetniük az egyes esedékességi időpontokban. Az önkormányzatok legnagyobb saját bevételét megkurtító intézkedés veszélybe sodorja az önkormányzati feladatok ellátását, egyelőre annyit tudni, hogy állami kompenzációt a maximum 25 ezer fős települések kapnak automatikusan, a nagyobb városokról egyedi mérlegeléssel dönt a kormány.
    • Kiskereskedelmi különadó. Az először átmenetinek tervezett sarc megmarad.
    • Bankadó. Nem kell fizetniük a pénzintézeteknek, sőt a 2020-as bankadó egy részével csökkenthetik a 2021-es normál adójukat.
    • Behajthatatlan követelések áfája. Nem csak a vállalkozásokkal, hanem a magánszemélyekkel szembeni behajthatatlan követelésekkel is csökkenthető lesz az áfaalap, és 2015. december 31-ig visszaigényelhető lesz az ilyen áfa.
    • Fejlesztési tartalék, társasági adó. A társasági adóalapot értékhatár nélkül lehet csökkenteni az eredménytartalékból képzett fejlesztési tartalék teljes összegével.
    • Fordított áfa. A munkaerő-kölcsönzésben megszűnik, de mivel az építőiparban nem, így az építési-szerelési tevékenységhez kapcsolódó munkaerő-kölcsönzésben is megmarad a fordított áfa.
    • Csoportos adóalanyiság. Az adózók maguk választhatják meg, mikortól kérik a csoportos adóalanyiságot, illetve annak megszüntetését.
    • EKÁER. Januártól már csak az Egységes Közúti Árufuvarozás Rendszer szempontjából kockázatos vagy a megadott tömeghatárt meghaladó termékeket kell bejelenteni.
    • Telephely. Ha egy külföldi társaság szolgáltatást nyújt Magyarországon, az is telephelyet keletkeztet neki, így itteni tevékenysége adóköteles lehet.
    • Helyi adók. Az önkormányzatok nem emelhetik a helyi adókat.




Januárban és áprilisban változik:

  • Jövedéki adó. A dohánytermékek többségénél jelentősen emelkedik jövőre a jövedéki adó, az év során kétszer, január 1-jétől és április 1-jétől. Ez jelentős áremelkedést fog okozni. Úgy számoltunk, hogy egy átlagos doboz cigi ára jövő áprilisra 1400 forint helyett 1626 forintba kerülhet.

Januártól változik, június 30-ig átmeneti szabály van érvényben:

  • SZÉP-kártya. Az szja-törvény szerint egységesen évi 450 ezer forint lesz januártól a rekreációs (kedvezményesen adózó) keret, a költségvetési szerveknél és a vállalkozásoknál is. A veszélyhelyzeti intézkedések miatt azonban június 30-ig mégis megmarad a költségvetési szerveknél 400 ezer forint, a vállalkozásoknál 800 ezer forint az éves rekreációs értékhatár. A második félévre pedig az egységes éves 450 ezer forintos keret vonatkozik. A rekreációs kereten belül az első félévben az egyes alszámlák keretösszege is magasabb, a szálláshely zsebbe legfeljebb évi 400 ezer forintot küldhet kedvezményes adózással a munkáltató (júliustól már csak évi 225 ezer forint), a szabadidő zsebbe 135 ezer forintot (júliustól 75 ezer forint), a vendéglátás zsebre pedig 265 ezer forintot (júliustól már csak 150 ezer forint). Június 30-ig a keretösszegekig nem kell szociális hozzájárulási adót (15,5) sem fizetni a SZÉP-kártya juttatása után.

SZÉP-kártya: mikor mennyi adózhat kedvezményesen?

Arra hogy, miként kell számolni a félévekre adott éves keretekkel, Fata László juttatási szakértő mondott néhány példát. Az első félévben ki lehet adni akár az egész első félévben érvényes magasabb összegű éves rekreációs keretet, illetve az alszámlákra vonatkozó keretösszegeket. Ekkor a második félévben már nem tölthet fel kedvezményes adózással a munkáltató a dolgozó SZÉP-kártyájára. Ha viszont az első félévben nem utalt semennyit a cég, akkor a második félévben már csak az egyébként 2021-re vonatkozó egységes éves rekreációs és alszámlás keretösszegek erejéig tölthet fel kedvezményes adózással. Tegyük fel, 120 ezer forintot utalt csak az első félévben a vendéglátás zsebre (amikor maximum 265 ezer forintot lehetett volna) – ebben az esetben a második félévben már csak 30 ezer forintot utalhat béren kívüli juttatásként adózva (az ekkor már 150 ezer forintos éves keretig). Feltételezve, hogy a cég az első félévben összesen 500 ezer forintig használta ki a rekreációs keretet, a második félévben már kedvezményes adózással nem tud feltölteni. Amennyiben úgy alakul, hogy a cég az első félévben küld 400 ezer forintot a szálláshely alszámlára, és 50 ezer forintot a szabadidőre, akkor a második félévben szintén nem fog tudni kedvezményes adózással feltölteni. Hiába lenne ugyanis még lehetőség a szabadidő és a vendéglátás alszámlán, mivel az összesen 450 ezer forinttal már kimerítette a második félévtől érvényes éves rekreációs keretet. Amire még figyelni kell, hogyha a mondjuk 500 ezer forintnyi első félévi kifizetés után megszűnik július elsejével a dolgozó munkaviszonya, akkor csak 225 ezer forintig (a 450 ezer forint arányos része) lesz kedvezményes az adózás, a felette lévő részre meg kell fizetnie a cégnek a magasabb adót.

A veszélyhelyzet végéig (jelen állás szerint február 8-ig):

  • A járványügyi szűrővizsgálatokat adómentesen biztosíthatja a munkáltató.

Júliustól változik:

  • Áfabevallás. Az adóhatóság a NAV online rendszerén keresztül nála rendelkezésre álló számlainformációk alapján elkészíti majd a vállalkozások áfabevallási tervezetét is. Az szja-bevallási tervezettel ellentétben az adóhatóság által készített áfabevallási tervezet nem válik automatikusan (tehát akár az adózó közreműködése nélkül) „valódi bevallássá”, hanem csak akkor minősül tényleges bevallásnak, ha azt az adózó átnézte, ellenőrizte, elfogadta.
  • Online kereskedelem. Az EU-n belüli elektronikus értékesítés (távértékesítés) szabályai úgy változnak, hogy a határon átnyúló, magánszemély vevő részére értékesített termékekre az áfát szinte minden esetben a vevő helye szerinti tagállamban kell megfizetni, az ott érvényes áfamértékkel. Ha a webáruház EU-n belüli távértékesítéseinek összesített értéke a folyó naptári év és azt megelőző naptári év során meghaladja a 10 000 eurós (nagyjából 3,7 millió forintos) értéket, akkor is a vevő országának adókulcsával kell majd áfát fizetni. Megszűnik az EU-n kívülről rendelt termékek eddigi 22 eurós értékhatár alatti áfamentessége.