Adóbevallás 2017 kisokos

Adóbevallás 2017 : hamarosan jön a Május, eddig kell szja bevallást készíteni!

Már úton vannak a tájékoztatók az szja-bevallásokról, amelyek tervezetét idén először a NAV készíti el elvileg 3,8 millió, valójában ennél jóval kevesebb adózónak. De kik ők? És akkor most hátradőlhetnek? Összegyűjtöttük a fontos tudnivalókat.

Kiknek készíti automatikusan a bevallást a NAV, és kiknek kell ezt kérniük, milyen határidőkkel?

A legegyszerűbb azoknak a helyzete, akiknek van ügyfélkapujuk, és mindent rendben találnak a NAV-os bevallásban: ők március 15-e után megkapják a tervezetet, és ha nem javítanak rajta semmit, nem is muszáj reagálniuk, ezt a NAV úgy értékeli, hogy elfogadták a javaslatot. Ha nincs minden rendben, akkor a javításra ugyanazt a határidőt kell megjegyezniük, mint ha saját maguk töltenék ki az adóbevallást: idén május 22-e a határnap. Alapesetben május 20-a volna a határidő, azonban az olyan években, mint az idei is, amikor ez hétvégére esik, a következő hétfőn még elfogadják a papírokat. Annak, akinek nincs ügyfélkapuja, és szeretné, hogy a NAV dolgozzon helyette, az idei első fontos határidő március 15-e. Eddig kell azt kérni, hogy a NAV küldje meg az adóbevallás javaslatát. Utána már ezek az adózók is május 22-ig javíthatnak.

Ha nincs ügyfélkapu, hogyan lehet kommunikálni a NAV-val?

A legegyszerűbb a NAV honlapját használni, de SMS-ben vagy telefonon is lehet segítséget kérni, illetve postán is a NAV-hoz fordulhatnak az adózók. Sőt, ha valaki mindenképp szeretne egy extra kör ügyintézést, akkor akár személyesen is elmehet a NAV-hoz. Akárhogy is teszi, március 15-ig lehet így kérni, hogy postázzák el neki az adóbevallás javaslatát, amelyet aztán május 22-ig javíthat és küldheti vissza postán a NAV-nak. De arra is lehetőség van, hogy az adóhivatalnál személyesen nézze meg a papírokat, és írja át, ha valamit nem talál rendben.

Honnan tudja a NAV, mennyi a bevételünk?

A legegyszerűbb a helyzet azoknál, akik csakis munkából kaptak jövedelmet 2016-ban. Az ő esetükben a munkahelyük egyszerűen bejelenti az adóhatóságnak, mennyi volt a keresetük. Hasonló a helyzet annál is, aki megbízási szerződéssel dolgozott, az ő bevételeit a kifizetője jelenti be a NAV-nak, méghozzá a kifizetéskor. Akiknek ezen kívül más bevételük is volt, azoknál már nem látja ennyire tisztán a képet a NAV, nekik kell hozzáírniuk még ezeket ahhoz, amit az adóhivatal elküldött.

Mi a teendője annak, aki év közben váltott munkahelyet?

Az év közbeni váltás csak első ránézésre okoz problémát: ha mindkét munkahelyen szabályos volt a könyvelés, akkor a NAV-hoz ugyanolyan pontossággal fognak beérkezni az adatok, mint ha ugyanott dolgozott volna egész évben. Ha megbízási szerződéssel is dolgozott, akkor sincs extra teendője, de ha egyéni vállalkozóként is adott számlát év közben, akkor már nem kérheti a NAV által elkészített adóbevallást.

Milyen adókedvezményre kell odafigyelni a bevallásnál?

A legnagyobb problémákat a családi adókedvezmény okozhatja az adóbevallásban – mondta el kérdésünkre Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Ezt ugyanis meg lehet osztani a házastárssal vagy a gyerekek másik eltartójával, azonban megvan a veszélye annak, hogy az adóhivatal nem megfelelően könyveli le, melyik félhez kerül a kedvezmény. Zara szerint az egyik legfontosabb feladat az, hogy összevessék a szülők adóbevallását, mindent jól számolt-e ki a NAV. Azt is hozzátette viszont, hogy ebben az esetben érdemes lesz szakértőhöz fordulni, ezt a kérdést ugyanis már olyan bonyolult szabályozás rendezi, amelyet sok adótanácsadó sem lát át első próbálkozásra.

Mi a teendő, ha rossz számokat ad meg a NAV?

Ha valaki javítani szeretne a számokon, akkor május 22-ig ezt megteheti, onnantól kezdve pedig a NAV pontosan ugyanúgy ellenőrzi az adatokat, mint annál, aki saját maga töltötte ki az adóbevallását. Akkor sem érdemes elsunnyogni a javítást, ha a NAV az adózó javára téved, ugyanis később ezt a különbséget visszakérheti a hivatal. Vagyis ha május 22-e után a NAV jön rá, hogy hibázott, akkor még kérhet pénzt, az adózóknak viszont érdemes még a határidő előtt átszámolni, hogy minden rendben van-e. Ráadásul ez nem csak elméletben fontos figyelmeztetés: mivel fogalmunk sincs, hogy bírni fogja-e a NAV rendszere az egy év alatt durván megnőtt munkamennyiséget, különös figyelemmel kell átnézni, jók-e a számok.

Mit kell még beírni az adóbevallásba, amiről nem tud a NAV?

Minden olyan jövedelmet az adózónak kell beírnia, amely magánszemélyek közti pénzmozgásból származik. Tehát ha valaki például ingatlan eladásából szerzett pénzt vagy ingó vagyontárgyat adott el, ezt az összeget még hozzá kell írnia az adóbevalláshoz, hiába készítette el a NAV az első változatot. Figyelniük kell azoknak is, akik itthon adóznak, de nem Magyarországról származik minden bevételük: a külföldön szerzett béreket automatikusan nem látja a NAV rendszere, ezeket külön kell odaírni az adóbevalláshoz. Szintén külön jelezni kell azt is, ha a 2015-ös osztalékelőleg 2016-ban osztalékká vált – részletezte Zara László.

Kinek nem jár a NAV-os kitöltés?

Aki egyéni vállalkozó, az nem veheti igénybe azt a lehetőséget, hogy a NAV töltse ki helyette az adóbevallását, és ez az őstermelőknek sem jár. Szintén saját maguk vallják be az szja-t azok a magánszemélyek, akik áfafizetésre kötelezettek.

Mi a helyzet azokkal, akik nyugdíj mellett dolgoztak?

Elviekben nem okoz problémát a rendszer számára a nyugdíj melletti munka. Aki ezt nem egyéni vállalkozóként és nem is őstermelőként végezte, annak a munkahelye pontosan ugyanúgy megküldi az adatokat a NAV-hoz, mintha nem nyugdíj mellett dolgozott volna ott. Decemberben szóba került az is, hogy az ajándék Erzsébet-utalványok után adóbevallást kellene kitölteniük a nyugdíjasoknak, de a NAV akkor ezt cáfolta.

Mit kell csinálnia annak, aki nem kap a NAV-tól semmit?

Elvben ennek nem volna szabad megtörténnie, de hiba persze bármikor csúszhat a rendszerbe. Ha valaki most nem kapja meg a NAV tájékoztató levelét, az az ügyfélszolgálatnál reklamálhat. Ugyanezt teheti meg az is, aki azt kéri, hogy küldjék el neki postán a javasolt adóbevallást, ám azt valamiért mégsem kapja meg. Ezt viszont már nem lesz érdemes halogatni: a május 22-i határidőt mindenképp be kell tartani az adóbevallás leadására.

16M30 nyomtatvány és nyomtatványkitöltő program telepítése

16M30 nyomtatvány és nyomtatványkitöltő program telepítése

16M30 A munkáltató, kifizető összesített igazolása a 2016. évi személyi jövedelemadó bevallásához
PDF
2016.12.30.
PDF
16M30 nyomtatványkép [1042 KB]
2016.12.21.