Új adóváltoztatások 2015!

Adózás 2015 : A mostani adóváltoztatási tervek gigantikus kormánybevételeket nem hoznak, de arra pont jók, hogy bizonyos kiadásokat fedezzenek belőlük, ilyen lehet például a honvédség bérkompenzációja. Sőt némely adó kifejezetten a gazdaság fehérítését célozza – vélekedtek lapunknak nyilatkozó szakértők.

Alapjaiban nem rengetik meg a makrogazdaságot a kormány adóváltoztatási tervei, hiszen sem a személyi jövedelemadó, sem az általános forgalmi adó gyökereiben most sem változik. A nagy bevételeket ezek hozzák ugyanis. Csupán „finomhangolásról” van szó, az előzetes terveknek megfelelően – írja a Magyar Hírlap. Azt viszont kiemelte, hogy a nagy élelmiszerláncok, a kereskedők és a szolgáltatók, amelyeknek a munkáját, üzleti eredményét befolyásolja a változtatás, nyilvánvalóan nem örülnek, ami érthető is. Példaként említette az import borokra vagy a házi pálinkafőzésre vonatkozó változtatást.

A kérdésre, hogy a befektetési alapok megadóztatására miért most lett szükség, a szakember azt mondta, ennek az a célja, hogy a lakosság inkább állampapírokba fektesse pénzét, hiszen az az államháztartási bevételt növeli. Török most is hangsúlyozta, a kormányzat kiadási oldalán kell lefaragni a költségekből. „Nem lebecsülendő, de nem hatalmas bevételekről van szó. Arra pont jók, hogy visszaforgassa ezeket a költségvetésbe a kormányzat, például a honvédség vagy más szervezet bérkompenzációjához”

Nyilvánvaló, hogy a szolgáltatókra kivetett adókat a cégek majd áthárítják az ügyfelekre, még ha ezt így nyíltan nem is mondják ki – hangoztatta egy adószakértő a 2015-ös törvényjavasla­tokkal kapcsolatban. Ez szerinte nemcsak az internetadóra vonatkozhat, hanem például az élelmiszerláncokat érintő adócsomagokra is. Nagyobb érvágást jelent azonban, hogy a napi fogyasztási cikket áruló kiskereskedelmi üzleteknek az eddigieknél többet kell fizetniük az élelmiszer-biztonsági hálózat fenntartása címén. A sávos rendszerben felépülő adóban, ami a felügyeleti díj, a legtöbbet az egyik multilánc fizetheti majd: a bevétel hat százaléka a teher a háromszázmilliárdot meghaladó forgalom után. A kereskedők viszont örülhetnek, hogy a kártyás fizetések olcsóbbak lehetnek.

Szakértők szerint a gazdaság fehérítését célzó adóváltozások szintén jó hatással lehetnek például az agrárszektorra is, hiszen az élőhús után kevesebb adót kell fizetni. Szintén az állami bevételt növeli és a gazdaságot fehéríti az online pénztárgépek használata, amelyet az idén vezetett be az adóhatóság a feketekereskedelem visszaszorítása miatt. Ugyancsak kedvezően hathatnak majd az exportot és az importot érintő adóváltozások. Rossz döntésnek tartja ugyanakkor a pálinkafőzésre vonatkozó rendelettervezetet, amely az EU-normákhoz igazodik és ismételten változik, szigorítva a feltételeken. Szerinte a kérdés csupán az, amikor az ország csatlakozott az unióhoz, akkor vajon nem tudtunk a főbb irányelvekről? Vámosi-Nagy Szabolcs úgy véli, adóbevételekre az államháztartás szempontjából természetesen szükség van, ám teljesen felesleges minden évben újabb és újabb változtatásokat hozni és egyre sokasodó adónemeket kivetni.

Adóbevallás 2015: jön a 9%-os szja !

A kormány tervei szerint 2015-től változás lesz az adórendszerben, a kormány az egy számjegyű 9% -os szja kulcsot szeretné bevezetni, ezzel további kedvezményeket akarnak nyújtani a családok részére !

Varga Mihály szerint jövőre, a 2015-ös adótörvények őszi megalkotásakor napirendre kerülhet az egyszámjegyű szja. A nemzetgazdasági miniszter egy csütörtöki lapinterjúban azt mondta: 9 százalékra csökkenő adókulcs költségvetési bevételi hatása 500 milliárd forint lenne, amelyet a gazdasági növekedés is fedezhet.

Orbán Viktor korábban ezt mondta az adórendszer átalakításáról :

A miniszterelnök nem lát indokot arra, hogy hozzányúljanak az adórendszerhez, hiszen az alacsony jövedelemadó munkára ösztönöz, így a továbbiakban is inkább a fogyasztási oldalról szeretnék biztosítani a költségvetési bevételeket. Orbán Viktor a kormány hároméves munkáját értékelve úgy fogalmazott, hogy sikerült az országot kihúzni a gödörből. Magyarország képes volt kijönni a nemzetközi pénzügyi segélyprogramokból, így saját maga fenntartásával megszerezte a jogot arra, hogy saját sorsáról döntsön.

A túlzottdeficit-eljárás megszüntetését ajánló bizottsági állásfoglalást úgy értékeli a miniszterelnök, hogy a kormány mozgástere megnő, biztonságban vannak az uniós források. A zárolásokat fenntartják, és az előzetesen bejelentett intézkedések közül megvalósítják, hogy az egyszeri beruházásokat nem a költségvetés, hanem az állami vagyon mozgósításának terhére fogják elvégezni.

1353 személyi jövedelemadó bevallás letöltése

Adóbevallás határidő : 2014 Május 20 !

1353 személyi jövedelemadó bevallás letöltése

——————————-

Kevesebb mint két hét van hátra az adóbevallások leadásának határidejéig (május 20.). Ez a dátum nem csupán az elmúlt év személyi jövedelemadójának (szja) az adóhatóság felé való elszámolásáról nevezetes, hanem a keresetek után keletkező adókötelezettségek kétszer 1 százalékának felajánlásáról is.

Május 4-ig – a 356 ezer egyszerűsített, az adóhatóság által elkészített bevallással együtt – összesen 1,760 millió szja bevallás érkezett a NAV-hoz. A söralátétnek is nevezett adónyilatkozatot az eddig feldolgozott adatok szerint mintegy 19 ezren választották, mintegy 674 ezren csökkentett, mintegy 711 ezren pedig teljes adattartalmú bevallást nyújtottak be. Az eddig feldolgozott adatok szerint a legtöbb bevallást (680 ezer) kitöltő programmal elkészítve, kinyomtatva küldték be az adóhatósághoz, mintegy 503 ezret elektronikus úton, mintegy 580 ezret pedig papír alapon kitöltve.

Ezekről tavaly 4,6 millióan dönthettek – ennyien készítettek szja-bevallást –, azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) mindössze 3,37 millió nyilatkozat érkezett be az 1+1 százalék felajánlásáról. A karitatív célokat támogató magánszemélyek száma ettől jóval elmarad – közölte lapunkkal a NAV –, hiszen, mint rámutatnak: az adózók két külön beadványban rögzíthetik, hogy melyik civil szervezet és melyik egyház tevékenységéhez járulnak hozzá. A helyzetet tovább árnyalja, hogy csak az előző évben 290 ezer érvénytelen beadvány érkezett a felajánlások kapcsán, amelynek értéke így meghaladta az 1 milliárd forintot. Ez a forrás tehát mindenképpen hiányzik a kedvezményezettek zsebéből, ugyanakkor a NAV adatait vizsgálva az is látszik, hogy a 2012 augusztusáig felajánlott 12,45 milliárd forinthoz képest egy évvel később az adózók már 13,08 milliárddal segítettek be a társadalmi munka finanszírozásába.

A 2013. adóévi személyijövedelemadó-bevallás benyújtási határideje 2014. május 20

A 2013. adóévi személyijövedelemadó-bevallás benyújtási határideje 2014. május 20. napja. A nyomtatvány kitöltéséhez a munkáltatónak, kifizetőnek a 2013. évben teljesített kifizetéseikről 2014. január 31-ig kellett igazolást kiállítani és a magánszemély részére átadni.

Évről évre érkeznek az adóhatósághoz olyan adózói jelzések, amelyek szerint a munkáltatók, kifizetők nem adták ki a bevallás elkészítéséhez szükséges igazolásokat, így az érintett magánszemélyeknek nem áll módjukban az adóbevallást elkészíteni. A bevallási határidő előtt fontos tehát ellenőrizni azt, rendelkezésre állnak-e a bevallás kitöltéséhez szükséges bizonylatok, igazolások.

A vállalkozási tevékenységet nem folytató és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemélynek lehetősége van a bevallás benyújtására előírt határidőn belül (2014. május 20-ig) bejelentést tenni a lakóhelye szerint illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz, amennyiben a személyijövedelemadó-bevallás elkészítéséhez szükséges iratok, igazolások önhibáján kívül nem állnak rendelkezésére és ezért bevallását előreláthatóan nem tudja határidőben benyújtani. Ebben az esetben a bevallási késedelem miatt mulasztási bírságot az állami adóhatóság 2014. november 20-ig nem szab ki, ha a magánszemély az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül bevallását benyújtja és ezzel egyidejűleg a késedelem igazolására vonatkozó kérelmét (igazolási kérelmet) előterjeszti.

A bejelentés beérkezését követően az állami adóhatóság a rendelkezésére álló adatok alapján lehetséges intézkedéseket megteszi, amelyek eredményéről – figyelemmel az adótitok betartására is – a magánszemélyt tájékoztatja.

Ha a magánszemélynek valamely, a bevallása elkészítéséhez szükséges igazolása hiányzik, vagy az igazolást megkapta ugyan, azonban az igazolás tartalmával nem ért egyet, először a (volt) munkáltatóval, kifizetővel célszerű felvenni a kapcsolatot az igazolás pótlása, illetőleg az igazoláson feltüntetett adatok javítása érdekében.

Az egyeztetés eredménytelensége esetén javasoljuk, hogy a rendelkezésére álló dokumentumokkal (például munkaszerződés, vagy egyéb, a kifizetést megalapozó szerződés másolata, ezek hiányában a munkáltató, kifizető azonosítására alkalmas adatok) keresse fel a NAV valamelyik – lehetőség szerint a munkáltató/kifizető székhelye szerint illetékes – ügyfélszolgálatát, ahol a szükséges tájékoztatást megadják.

Ha egy magánszemélynek a 2013. évben több munkáltatótól, kifizetőtől is származott jövedelme, és nem minden kifizetőtől kapja meg az összesített igazolást 2014. május 20. napjáig, akkor a rendelkezésére álló iratok, igazolások birtokában is elkészítheti a személyi jövedelemadó bevallását azzal, hogy a hiányzó dokumentumok beszerzését követően a benyújtott bevallást önellenőrzéssel helyesbítenie kell.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy e tájékoztatóban kizárólag a személyijövedelemadó-bevallás elkészítéséhez szükséges igazolások hiánya (eltérő adattartalma) esetére vonatkozóan foglaltuk össze a magánszemélyek rendelkezésére álló lehetőségeket. Ha a magánszemélynek munkáltatóval/kifizetővel nem adójogi természetű vitája áll fenn, úgy azzal kapcsolatban intézkedésre az állami adó- és vámhatóság nem rendelkezik hatáskörrel.  Forrás: Nav

1 25 26 27 28 29 31