Tényleg megszűnik az adóbevallás!

Csökken a bürokrácia az adózásban – ez a lényege annak a két javaslatcsomagnak, amit a kormány kedden a parlament elé terjeszt az adózással kapcsolatban, és amikről az NGM parlamenti államtitkára és a NAV átalakításáért felelős kormánybiztos, Tállai András beszélt ma egy konferencián. 1553 any adónyilatkozat 2016

Magánszemélyeknek nem kell majd adóbevallást csinálniuk, a NAV megcsinálja a jó adósok jegyzékét, a pálinka után viszont kell majd valamennyi adót fizetni.

Ne vacakoljunk az adóbevallással

Ha nagyon akarjuk, a NAV már most is megcsinálja az adóbevallásunkat, de jövőre még több embernek készíti el, két év múlva meg már gyakorlatilag mindenkinek.

2016-ban az a 1,5-1,8 millió adózó úszhatja meg a májusi szöszölést, akik csak egy munkahelytől kapnak jövedelmet.

Nekik a munkáltatói adónyilatkozat alapján megcsinálja a bevallását a NAV. 2017-től viszont már 3,8 millió embernek teszi meg ezt a szívességet az adóhatóság, szóval gyakorlatilag mindenkinek. Ez viszont akkor is csak a magánszemélyekre vonatkozik majd, a cégeknek, egyéni vállalkozóknak még mindig maguknak kell bevallaniuk az adójukat.

Jó adózó, rossz adózó

Jövőre a NAV elkezdi majd minősíteni az áfabefizetőket és elkészíti a jó, illetve a kockázatos adózók listáját. Aki a jó adózók listájára kerül, annak

  • gyorsabban, legfejlebb 180 nap alatt lezavarják az ellenőrzését,
  • ha meg is bírságolják őket valami miatt, kisebb büntetést kell majd fizetniük, mint amit a törvény előír és
  • hamarabb kapják majd meg a visszaigényelt áfát, 2017-től 45 napon, 2018-től pedig 30 napon belül.

Lesz kockázatos adózói besorolás is, amire például akkor kerülhet föl valaki, ha rajta van a 100 milliónál többel tartozó adózók listáján, vagy ha egy éven belül ismételt üzletlezárási intézkedést folytatnak le a cég ellen. Le lehet kerülni erről a listáról, de csak minimum egy év után, amikor újra ellenőrzik majd a céget. Különösebb szankció viszont a kockázatosoknak nincs.

Zöld autók és pálinka

Egyéb változásokat is javasol az NGM, például azt, hogy

  • a környezetkímélő autók tulajdonosainak ne kelljen átírási díjat fizetnie. Ez a kedvezmény akkor is járna, ha az elektromos autó céges kocsi.
  • A fuvarozók levonhatnák a helyi iparűzési adóból levonhatják a magyar útdíj 7,5 és a külföldi útdíj száz százalékát;
  • Az otthoni pálinkafőzés lehetősége a jövőben is megmarad, de az EU elvárása miatt be kell vezessük a párlatadójegyet, ami egy liter pálinka után 700 forint. Egy pálinkafőzéshez minimum öt adójegyet kell venni, ami 3500 forintba kerül, vagyis legalább ennyit kell majd adózni az otthoni pálinkafőzésért.  Azt pedig, hogy ezt megvettük-e, a helyi jegyző ellenőrizni majd.

Tállai azt is elmondta, hogy már minisztériumi szinten foglalkoznak a lakásértékesítés áfájának a csökkentésével, az internethasználat áfáját viszont nem akarják csökkenteni, hiába javasolta ezt Deutsch Tamás. Az is kiderült, hogy a dízelbotrány miatt az NGM nem tervezi módosítani a költségvetést.

Adójegy 2016 – adójegy kell a pálinkafőzéshez!

Új adót vezetnek be 2016-tól a pálinka főzés után – ADÓJEGY !

Minimum 3500 forintért kell majd adójegyet vennie annak, aki a jövőben is otthon akar pálinkát főzni: a járandóság 700 forint lesz literenként. Adójegy 2016 - pálinka főzés adójegy

A nagyobb baj viszont az, hogy igazolni kell majd a NAV felé a főzőberendezés származását is –  viszont ezzel nagyon sokan kerülnek majd a tiltott zónába. Nem lesz tehát többé legális a kuktákból vagy kannákból összetákolt pálinkafőző, de még az sem, amit készen vettek, csak éppen nincs meg róla a számla. A párlatjegy árát a NAV még nem ismertette.

Mivel a pálinkaforradalomként emlegetett törvény bevezetésekor mindenki felszabadultan ünnepelt (és főzött), sokan még a főzők papírjait sem tartották meg. Így viszont hivatalosan nem készíthetnek pálinkát még saját fogyasztásra sem.

Bár ez nagy csapás a gyümölcsfákkal és pálinkafőzővel is rendelkezőkre, a magyar pálinka szempontjából nem biztos, hogy baj: az utóbbi időben ugyanis a minőségi, de drága pálinkák helyett olyan röviditalok lepték el a piacot, amelyeket csak papíron lehet pálinkának hívni. Manapság ritkán találhatunk a piacon olyan „pálinkát”, ami olcsóbb, mint az azt terhelő jövedéki adó és áfa összege, tehát egyszerűen nem létezhet legálisan. Ennek ellenére még mindig lehetséges az előállítási költség alatt lőrékhez hozzájutni. Az új adó az adójegy ismét emelni fogja a pálinka árát!