Adóbevallás! 2016 után nagy változás lesz!

A Nemzetgazdasági Minisztérium egy olyan adózási tervezeten dolgozik, amely szerint a cégek és a magánszemélyek számára 2016 után megszűnik a személyi jövedelemadó bevallásának jelenlegi rendszere – derül ki az Origo birtokába jutott tervezetből, amellyel kapcsolatban a tárca elismerte, hogy valóban dolgoznak egy ilyen anyagon.

1553 any adónyilatkozat 2016

Döntés még nem született az 1988 óta legnagyobb ilyen jellegű változásról az államreform bizottságban, a tervezet ugyanis pontosításokra szorul. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy reggeli rádióinterjúban elismerte, hogy valóban vizsgálják az adórendszer ilyen jellegű átalakítását.

A 2016-ról szóló bevallást már nem mi készítenénk

A portál birtokába került tervezet szerint a személyi jövedelemadó tekintetében az adóbevallás folyamata a jövőben megfordulna: az adóhatóság készítene egy ajánlatot a magánszemélyek részére, és nekik csak az lenne a feladatuk, hogy ezt jóváhagyják. A tervezetből az is körvonalazódik, hogy a munkáltatóknak sem kell elkészíteniük a pontos kimutatást az éves be- és kifizetéseikről, mert ezt a NAV tenné meg, ami szintén jelentős adminisztratív tehercsökkenést okozna a cégeknek.

A tervezet szerint a NAV-nak 2017-ben már képesnek kell lennie arra, hogy elkészítse a 2016-os bevallást. A portál úgy tudja, az államreform bizottságban tárgyalták a tervezetet, egyelőre hivatalos döntés nem született erről, azonban irányával egyetértettek a résztvevők.

A szaktárca az Origo megkeresésére közölte, valóban dolgoznak egy ilyen anyagon, de további pontosításra van még szükség. A szándék az, hogy a Magyarországon söralátét méretű adóbevallás se legyen.

Sokan egyedül csinálják

Érdemes megjegyezni, hogy a 2013-as adóévről mintegy 4,5 millió szja bevallás érkezett az adóhivatalhoz önbevallás, egyszerűsített bevallás vagy munkáltatói adatszolgáltatás formájában. Ebből a legnagyobb arányt – 76,7 százalék – továbbra is az önbevallók képviselték, az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített adóbevallást 7,1 százalék választotta, míg a munkáltatói elszámolást 16,2 százalék.

Fontos, hogy a NAV csak a kifizetőtől származó bevételekről tud, így a saját összeállítása is csak ezt tartalmazza, így ha ezen felül is van jövedelme az illetőnek más forrásból, vagy valamilyen kedvezményre jogosult, akkor a NAV által küldött összeállítást ezzel ki kell egészítenie.

Varga: tényleg vizsgáljuk, de még nincs döntés

Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyi jövedelemadó bevallásokat – erősítette meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A miniszter hangsúlyozta:

munkaanyagról van szó, döntések még nem születtek, de vizsgálják annak lehetőségét, hogy hosszú távon a lakosságnak ne kelljen adóbevallást készítenie.

Hozzátette: támogatja ezt az elképzelést, és bízik benne, hogy a jogszabályi-technikai-informatikai hátteret megvizsgálva ez lehetségessé válik.

Szeretnék elérni, hogy ha a NAV úgyis rendelkezik minden cég pontos adataival, bevallásaival, akkor csak egy technikai lépés, hogy összevezetve az adószámokon a különböző kifizetéseket, jövedelmeket, az adóhivatal készítse el az adóbevallásokat. Hozzátette: ez a munkáltatóknak is könnyebbséget jelentene.

Már készül a 2016-os költségvetés

A rádió interjúban Varga Mihály elmondta azt is, hogy elkezdték a 2016-os költségvetés elkészítését. A konvergencia programot be kell nyújtani Brüsszelnek, tehát úgyis kell tervezési munkát végeznie a minisztériumnak, ehhez képest már minimális plusz munkával a következő év költségvetése is összeállítható – fogalmazott. A miniszter felidézte azt is, hogy 2011-2012-ben is előrébb hozták a költségvetés elkészítését.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok, gazdasági szereplők is könnyebben tudják tervezni a következő évüket, ha tudják, hogy az állam mire készül, ha féléves felkészülési időt kapnak a 2016-os év gazdasági környezetére. Ezért ebben a fél évben szeretnék a költségvetési törvényjavaslatot elkészíteni és a parlament elé terjeszteni – közölte.

Adóbevallás 2016: 1553 nyomtatvány letöltés nav

Hamarosan letölthető 1553 nyomtatvány és a nav oldaláról is!

A letölthető nyomtatványkitöltő programok – minden esetben – csak a megfelelő keretprogram (Java-alapú programok esetében az ÁNYK – AbevJava) telepítését követően installálhatók. A szükséges keretprogramok a lap aljáról tölthetők le.

 

Jelmagyarázat: elektronikusan is beküldhető
elektronikusan is beküldhető
kizárólag elektronikusan küldhető be
kizárólag elektronikusan küldhető be
csak kinyomtatva és aláírtan nyújtható be
csak kinyomtatva és aláírtan nyújtható be
Letölthető file Verzió Típus Program leírása
5.0 2010.04.06.

Kérelem a belföldön nem letelepedett adóalanyokat megillető általános forgalmiadó-visszatéríttetéshez / APPLICATION FORM   VAT refund for taxable persons not established in Hungary

1.0 2010.06.18.

Kérelem a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket megillető általános forgalmiadó-visszatéríttetéshez

Keretprogram
abev
Verzió: 6.5.28, 2009.06.16.

Adóbevallás postacím 2015/2016 – határidő Május 20!

A NAV az alábbi címekre várja az adózóktól a kitöltött szja-bevallásokat !

NAV Közép-magyarországi Regionális Főigazgatósága

 Figyelem! Szja határidő 2015 Május 20!!!

2016 évben is ezek a címek lesznek előreláthatóan majd!

NAV (41) 1438 Budapest Pf.: 511 I., II., III., IV., V., XIII. kerület
NAV (42) 1438 Budapest Pf.: 511 VI., VII., VIII., X., XIV., XV., XVI., XVII. kerület
NAV (43) 1438 Budapest Pf.: 511 IX., XI., XII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII., XXIII. kerület
NAV (13) 1438 Budapest Pf.: 511 Pest megye

NAV Észak-magyarországi Regionális Főigazgatósága Adóbevallás-postacíme-határidő-2015

 

NAV (05) 3550 Miskolc Pf.: 286 Borsod-Abaúj-Zemplén megye
NAV (10) 3301 Eger Pf.: 140 Heves megye
NAV (12) 3101 Salgótarján Pf.: 185 Nógrád megye

NAV Észak-alföldi Regionális Főigazgatósága

 

NAV (15) 4401 Nyíregyháza Pf.: 38 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
NAV (16) 5002 Szolnok Pf.: 53 Jász-Nagykun-Szolnok megye
NAV (09) 4001 Debrecen Pf.: 83 Hajdú-Bihar megye

NAV Dél-alföldi Regionális Főigazgatósága

 

NAV (06) 6701 Szeged Pf.: 66 Csongrád megye
NAV (03) 6001 Kecskemét Pf.: 83 Bács-Kiskun megye
NAV (04) 5601 Békéscsaba Pf.: 13 Békés megye

NAV Nyugat-dunántúli Regionális Főigazgatósága

 

NAV (08) 9002 Győr Pf.: 118 Győr-Moson-Sopron megye
NAV (20) 8901 Zalaegerszeg Pf.: 135 Zala megye
NAV (18) 9701 Szombathely Pf.: 85 Vas megye

NAV Közép-dunántúli Regionális Főigazgatósága

 

NAV (07) 8002 Székesfehérvár Pf.: 345 Fejér megye
NAV (19) 8201 Veszprém Pf.: 120 Veszprém megye
NAV (11) 2801 Tatabánya Pf.: 154 Komárom-Esztergom megye

NAV Dél-dunántúli Regionális Főigazgatósága

 

NAV (02) 7602 Pécs Pf.: 230 Baranya megye
NAV (17) 7101 Szekszárd Pf.: 108 Tolna megye
NAV (14) 7401 Kaposvár Pf.: 177 Somogy megye

NAV Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága

 

NAV (51) 1410 Budapest Pf.: 137

1 2