Adóbevallás vatera eladás után: vaterázás adóbevallásáról tudnivalók

Ahogy közeleg a magánszemélyek adóbevallásának határideje, úgy nyilvánul meg egyre nagyobb érdeklődés az e-kereskedelemre vonatkozó adózási szabályzásokkal kapcsolatban. A feszültség érezhetően nő a felhasználókban is, pedig a legtöbb eladó nyugodtan hátradőlhetne, hiszen nagy valószínűséggel nem keletkezett személyijövedelemadó-fizetési kötelezettsége. Magyarország leglátogatottabb online piactere, a Vatera közérthető formában összefoglalta az ide vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.

A legfontosabb tudnivaló: 2012. január 1-je óta az ingóság értékesítésből származó bevétel után éves szinten 600 ezer forint alatt még üzletszerű értékesítéskor sem kell adózni, illetve bevallást készíteni. Az eladók a felhasználói fiókjukban a számlázási adatoknál könnyedén ellenőrizhetik, hogy túllépték-e ezt a határt, melyhez az egyéb úton – azaz Vaterán kívül – értékesített ingóságokat is figyelembe kell venni. Adózni egyébként nem a bevétel, hanem a jövedelem után kell, amit úgy kapunk meg, hogy a bevételből levonjuk azt a bizonylattal (vásárláskor kapott számlával vagy blokkal) alátámasztott összeget, amennyiért a terméket vásároltuk, illetve a beszerzési költségeinket – írta a híradó.hu.

Internetes vásárlás, webshop, 20081210

Ha esetleg nincs már meg a bizonylatunk, akkor pedig a bevétel 25 százalékát tekinthetjük az értékesítésből keletkezett jövedelemnek. Ha ez a jövedelem nem éri el az évi 200 ezer forintot, akkor nincs semmi teendője a felhasználónak. Efölött viszont már 16 százalék adót kell megfizetnia bevallási határidőn belül, azaz május 20-áig. A 200 ezer forintos jövedelemhatár a gazdasági tevékenységet folytató felhasználókra nem vonatkozik, nekik be kell jelentkezniük az adóhatósághoz, és a 600 ezer feletti bevételt elérők a realizált jövedelem után a személyi jövedelemadó mellett egészségügyi hozzájárulást is kötelesek fizetni.

A Kúria sokat emlegetett legutóbbi döntése az e-kereskedelem adózásával kapcsolatos 2012. január 1. előtti kaotikus helyzetet tisztázta, miszerint az eladóknak akkor is van áfafizetési kötelezettségük, ha nem jelentkeztek be az adóhatóságnál. Ennélfogva a döntés csak azokat a felhasználókat érintheti, akik az interneten 2012 előtt üzletszerűen értékesítették ingóságaikat.

vásárlás, internet

Üzletszerűnek tekinthető az eladó tevékenysége, ha rendszeresen és jövedelemszerzés céljából értékesített az online piactéren. Ám ha csak alkalomszerűen árulta saját megunt használt tárgyait – melyből jövedelme nem, vagy csak alig származott –, nem kell adóznia.

Az üzletszerűen értékesítő felhasználók jövedelmére nem az ingóértékesítésre, hanem a gazdasági tevékenységre vonatkozó szabályok alkalmazandók. Aggodalomra azoknak sincs okuk, akik a korábbi években nem megfelelően készítették el az adóbevallásukat: számukra az adóhatóság türelmi időt határozott meg, így önellenőrzéssel 2014. május 1-jéig lehetőségük van önként bevallani a 2012. előtti időszakban üzletszerű értékesítésből származó jövedelmüket.

Fontos, hogy 2012-től érvénybe lépett a már említett 600 ezer forintos bűvös határ, tehát a 2012. január 1. utáni vaterás ingóság értékestésből származó bevétel után éves szinten 600 ezer forint alatt még üzletszerű értékesítéskor sem kell adózni, illetve bevallást készíteni. Ilyen értelemben a 2012. január 1 fontos választóvonal.

net, net

Időről időre felröppen a hír, miszerint az online portálok szerverein az adóhatóság adathalászatot végez. Természetesen a valóságban ilyen nem fordulhat elő: a Vatera a felhasználók regisztráció során megadott személyes adatait, valamint számlainformációit köteles a legmagasabb fokú adatbiztonsági előírásoknak megfelelően kezelni – még az üzletszerű internetes értékesítések ellenőrzése céljával az adóhatóságtól érkező kérések esetében is.

2013-ban mindössze 120 megkeresés érkezett a vaterához az adóhatóságtól, vagyis átlagosan csupán minden 20 ezredik felhasználói fiókra jutott egy ilyen eset. Ha a felhasználói adatok és a hatóság által megadott személyes adatok teljes egyezősége nem áll fenn, akkor a személyazonosság nem állapítható meg egyértelműen, következésképp az adatszolgáltatás meghiúsul. Így 2013-ban a 120 megkeresésből 93 esetben valósult meg tényleges adatszolgáltatás.

NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Békéscsaba, 20120323
Az adóhatóság mostanában az internetes piactereken és apróhirdetési oldalakon is tart próbavásárlást, és az ellenőrzés során legtöbbször a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettséget ellenőrzik. Jó tudni, hogy ha magánszemélyként nem üzletszerűen értékesítünk, akkor is kell a tranzakcióról bizonylatot adnunk a vásárlónak arról, hogy mit adtunk el, mennyiért és mikor. Ebben az esetben a bizonylat akár lehet egy üres lap, melyet kézzel is megírhatunk, és aláírásainkkal hitelesítjük.

A fentiekkel kapcsolatban természetesen még számos jogi kérdés merülhet fel. A Vatera szakértői azt javasolják a felhasználóknak, hogy tájékozódjanak az adóhivatal honlapján az önálló tevékenységre vonatkozó információs füzetből, valamint a 1353-as adóbevallás 163. soránál leírtak is részletes tájékoztatást adnak. Emellett érdemes elolvasni az adózással foglalkozó internetes szakoldalakon, illetve fórumokon megjelent írásokat, amelyeken az adózási és törvényi változásokkal kapcsolatos esettanulmányokkal segítik a témában való eligazodást.