Adók 2015: itt az internetadó

Hiába a tüntetés internetadó lesz 2015-től : 700ft/hó !

Internetadó 2015 700ft

Egészen pontosan a távközlési adó kiterjesztéséről van szó, az ismert plafonokkal, 25 milliárdos bevételi tervvel. Nem háztartásonként, hanem előfizetőnként kell fizetni.

A 2015-ös költségvetés tervezete így fogalmaz az internetadó néven hírhedtté vált közteher kapcsán: „A távközlési adó alapja szélesedik, az adó kiterjesztésre kerül az internetszolgáltatásra is, azonban a telefonszolgáltatásokon már érvényben lévő felső határokhoz hasonlóan – összhangban a már benyújtott módosító indítvánnyal – itt is figyelembevételre került egy előfizetésenkénti felső határ bevezetése, amelynek értéke magánszemély előfizetők esetében 700 forint, nem magánszemély előfizetők esetében 5000 forint. Az adót a szolgáltatók fizetik. Az adó ugyanakkor csökkenthető lesz a megfizetett társasági adóval. Az ebből származó költségvetési bevétel mintegy 25 milliárd forint nagyságrendben várható”.

Távközlési adóból mégsem 25 milliárd forinttal nagyobb a 2015-ös előirányzat az ideihez képest: 69,2 milliárd forintról van szó a 2014-re betervezett 57 milliárd forinttal szemben.

A költségvetésből ugyanakkor az is kiderül, hogy ” a kormány célja, hogy 2018-ig minden háztartásban elérhető legyen szélessávú internet és a vállalkozások számára egyre nagyobb arányban legyen elérhető az elektronikus ügyintézés”.

A büdzsé egyébként a lakosságtól magasabb, a cégektől kisebb adóbevételekkel számol, a nyugdíjemelés pedig kisebb a korábban bejelentettnél.