Magánszemély által elkészített bevallás

Határidő: 2018. május 22. Eddig van lehetőség a bevallási tervezet javítására, kiegészítésére, elfogadására, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozat leadására.

Magánszemély által elkészített bevallás

Az adózó maga készíti el szja bevallását, ha az adóévben:

  • egyéni vállalkozó volt, kivéve, ha az adóév egészében szüneteltette vállalkozói tevékenységét;

  • az adóévben csak olyan bevallási kötelezettség alá eső bevételt szerzett, amellyel összefüggésben kifizetőt adatszolgáltatási kötelezettség nem terhel, a bevételt nem kifizetőtől szerezte;

  • az adóbevallási tervezetet kiegészíteni vagy módosítani kívánja, de ügyfélkapuval nem rendelkezik.

Milyen nyomtatványon? 17SZJA

Kapcsolódó határidő:

  • magánszemélyek számára: 2018. május 22.

Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekhez való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségéből kiindulva az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

ALAPELVEK

1. § (1) *  Magyarországon a magánszemélyek a jövedelmükből a közterhekhez való hozzájárulás alkotmányos kötelezettségének e törvény rendelkezései szerint tesznek eleget, figyelemmel az adóigazgatási jogszabályokban foglaltakra is.

(2) E törvény célja az arányosság és a méltányosság elvének érvényesítésével az állami feladatok ellátásához szükséges adóbevétel biztosítása, kivételesen egyes társadalmi, gazdasági célok megvalósulásának elősegítése.

(3) *  A magánszemély minden jövedelme adóköteles. Ettől eltérő szabályt, az adóból kedvezményt a kivételes célok érdekében – e törvény alapelveinek figyelembevételével – csak törvény állapíthat meg. Az adó alapja az adóköteles bevételből megállapított, e törvény rendelkezései szerinti levonásokkal csökkentett jövedelem és az adóalap-növelő tételek összege.

(4) Az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló, a magánszemély adójának csökkenését eredményező eltérő szabály, adókedvezmény annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az eltérő szabály, az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. Ha a felek akár a szokásos piaci értékektől, áraktól való eltérítésekkel, akár színlelt jogügyletekkel kívánják érvényesíteni, növelni az adószabályok alkalmazásának előnyeit, akkor azokat az adókötelezettség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni.

(5) A magánszemély vagy annak adózásában közreműködő, azt befolyásoló más személy egyaránt köteles a vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló tényezők esetében érvényesíteni az ezen §-ban foglalt alapelveket.

(6) Az adót – egyes kivételekkel – naptári évenként, az összes jövedelem alapján kell megállapítani és megfizetni, azonban az adóbevételek folyamatossága érdekében adóelőleget kell fizetni.

(7) *  Az érvénytelen szerződés alapján, vagy egyébként jogalap nélkül megszerzett bevétel után megfizetett adó (adóelőleg) az eredeti állapot helyreállítását követően, az önellenőrzésre irányadó rendelkezések megfelelő alkalmazásával igényelhető vissza. Ha az eredeti állapot helyreállítása már az adókötelezettség teljesítési határidejének lejárta előtt megtörtént, akkor az említett bevétellel összefüggésben adókötelezettség nem keletkezik.

(8) *  Az érvénytelen szerződés, vagy egyébként jogalap nélküli kiadás alapján érvényesített költséggel, levonással megállapított jövedelmet és adót (adóelőleget), vagy az adót (adóelőleget) csökkentő jogosultságot az eredeti állapot helyreállítását követően az önellenőrzésre irányadó rendelkezések megfelelő alkalmazásával helyesbíteni kell. Ha az érvénytelenség vagy a jogalap hiánya már a jövedelem és az adó (adóelőleg) megállapítása előtt fennáll, akkor a kiadás alapján költség, levonás, az adót (adóelőleget) csökkentő jogosultság nem érvényesíthető.

(9) *  Az adókötelezettség jogcímét, valamint az adókötelezettségeket (ideértve a jövedelem megállapítását is)

a) elmaradt jövedelemre tekintettel kifizetett, juttatott kártérítés, kártalanítás, kárpótlás címén megszerzett bevétel esetén az elmaradt jövedelemre irányadó rendelkezések szerint kell meghatározni;

b) késedelmi kamat vagy kötbér címén megszerzett bevétel esetén azon bevételre irányadó rendelkezések szerint kell meghatározni, amelynek késedelmes, illetve nem vagy nem szerződésszerű teljesítésére tekintettel a kifizetése, juttatása történt.

(10) *  Ha a magánszemélyt egy adott bevétel az általa vagy más személy által végzett önálló vagy nem önálló tevékenység ellenértékeként illeti meg – törvény eltérő rendelkezésének hiányában – e bevétel adókötelezettségének megállapítására az adóalapba nem tartozó tételnek minősülő bevételre, a béren kívüli juttatásra, az egyes meghatározott juttatásra vonatkozó szabály nem alkalmazható.

1/A. § *  (1) Ha a Magyarországon – a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények rendelkezéseit is figyelembe véve – belföldi adóügyi illetőségű magánszemély az adóévben másik államban is adóköteles jövedelmet szerez, az e törvény által biztosított adóalap-kedvezményt, adókedvezményt, adó feletti rendelkezési jogosultságot (e § alkalmazásában a továbbiakban: kedvezmény) csak annyiban érvényesíthet, ha azonos vagy hasonló kedvezmény ugyanarra az időszakra azon másik államban, amelyben a (4) bekezdésben meghatározott jövedelme szintén adóztatható, nem illeti meg.

(2) Az e törvény szerinti korlátozott adókötelezettség alá eső jövedelmet nem terheli magasabb összegű adó annál, mint amelynek fizetésére a magánszemély akkor lenne köteles, ha ő, házastársa és gyermeke(i) belföldi adóügyi illetőségű magánszemélynek minősülnének azzal az eltéréssel, hogy a – a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények rendelkezéseit is figyelembe véve – külföldi adóügyi illetőségű magánszemély kedvezményt abban az esetben érvényesíthet, ha azt törvény vagy nemzetközi szerződés lehetővé teszi.

(3) A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények rendelkezéseinek figyelembevételével külföldi adóügyi illetőségűnek minősülő magánszemély kedvezményt abban az esetben érvényesíthet, ha a (4) bekezdésben meghatározott jogcímen megszerzett, e törvény szerinti adókötelezettség alá eső összes jövedelme eléri az adóévben megszerzett összes jövedelmének – ideértve a Magyarországon nem adóztatható jövedelmet is – 75 százalékát, feltéve, hogy az említett magánszemély azonos vagy hasonló kedvezményre azon másik államban, amelyben az adóévben megszerzett (3) bekezdés szerinti jövedelme szintén adóztatható, ugyanazon időszakra nem jogosult.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben hivatkozott jövedelem a nem önálló tevékenységből származó jövedelem és az önálló tevékenységből származó jövedelem (ideértve különösen a vállalkozói jövedelmet és a vállalkozói osztalékalapot vagy az átalányadó alapját), valamint a nyugdíj és más hasonló, a korábbi foglalkoztatásra tekintettel megszerzett jövedelem.

(5) Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott esetben a kifizető a magánszemély nyilatkozata alapján alkalmazhatja a kedvezményre vonatkozó szabályokat, ideértve különösen az adó, adóelőleg megállapítását. Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott esetben a magánszemély kedvezményre való jogosultságának hatósági eljárás során történő igazolására a másik államban érvényesített kedvezményt is tartalmazó, az említett állam joga szerint az adókötelezettség megállapítására szolgáló okirat (így különösen bevallás, határozat) szolgál.

1/B. § *  (1) *  A külföldi illetőségű előadóművész választhatja, hogy az előadóművészi minőségében Magyarországon kifejtett tevékenységével összefüggésben megszerzett, kifizetőnek nem minősülő személytől származó, nemzetközi egyezmény alapján, vagy nemzetközi egyezmény hiányában belföldön adóztatható jövedelme után keletkező adókötelezettségét e § rendelkezései szerint teljesíti. A választás feltétele, hogy a magánszemély ideiglenesen tartózkodik Magyarországon és a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény szerint nem belföldi. Ideiglenesnek tekinthető a magyarországi tartózkodás, ha a magánszemély bármely 12 hónapos időszakban 183 napot meg nem haladóan tartózkodik Magyarországon; filmalkotás esetén nem változtat a tartózkodás ideiglenes jellegén, ha a filmalkotás gyártási időszakának (ideértve az előkészítést is) időtartama meghaladja a 183 napot.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti valamennyi feltétel teljesülése esetén a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 31/B. § (2) bekezdés d) pontja szerint bejelentett külföldi illetőségű nem előadóművész magánszemély (külföldi stábtag) is választhatja az e § szerinti adózást.

(2) *  Nem képezi az (1) bekezdés szerinti bevétel részét a tevékenység ellátásával összefüggésben utazásra és szállásra fizetett költségtérítés, ideértve a magánszemély részére biztosított utazás, szállás ellenértékét is. Az előzőek szerint megállapított bevételből a magánszemély a jövedelmet költség levonása nélkül állapítja meg, amely jövedelem nem tartozik az összevont adóalapba.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés szerinti bevétel nem önálló tevékenységre tekintettel illeti meg a magánszemélyt, és annak összege másként nem állapítható meg, a magánszemély azt – választása szerint – a (2) bekezdés szerinti tevékenysége szokásos díjazásának a Magyarországon végzett tevékenysége napjaival arányos részeként is megállapíthatja.

(4) *  A magánszemély az adót az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített, magyar és angol nyelvű nyomtatványon – természetes azonosítóinak, illetőségének, valamint személyének azonosítására alkalmas hatósági igazolványa típusa és száma feltüntetésével – a Magyarországról történő távozását megelőzően – ha bevallási kötelezettségének meghatalmazottja, megbízottja útján tesz eleget, a távozását követő 90. napig – vallja be, és az említett napig fizeti meg. A bevallásban fel kell tüntetni: * 

a) a magánszemély jövedelmének összegét,

b) a magánszemélyt terhelő adót, és

c) a jövedelmet juttató személy(ek) nevét és címét (székhelyét).

(5) A (2) bekezdés és e törvény egyéb rendelkezésétől eltérően nem kell a bevételből jövedelmet megállapítani, ha a bevétel összege bármely 12 hónapos időszakban a 200 ezer forintot nem haladja meg. Az említett értékhatár átlépése esetén választható a (2)-(4) bekezdés rendelkezésének alkalmazása azzal, hogy a (4) bekezdés szerinti bevallási és megfizetési kötelezettséget első esetben a jövedelem egészére kell teljesíteni, ismétlődő esetben pedig arra a részére, amely tekintetében arra még nem került sor.

(6) E § alkalmazásában előadóművésznek minősül a Központi Statisztikai Hivatal elnökének 7/2010. (IV. 23.) számú közleményével kiadott Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere alapján az alábbiakban meghatározott foglalkozást végző magánszemély, függetlenül attól, hogy azt a magánszemély önálló tevékenység (ideértve az egyéni vállalkozói tevékenységet is) vagy nem önálló tevékenység keretében végzi:

a) 2724 Zeneszerző, zenész, énekes foglalkozásból a zenész, énekes,

b) 2726 Színész, bábművész,

c) 2727 Táncművész, koreográfus foglalkozásból a táncművész,

d) 2728 Cirkuszi és hasonló előadóművész, és

e) 3711 Segédszínész, statiszta.

Adóbevallás: elkészültek az adóbevallási tervezetek

Adóbevallás 2018: elkészültek az adóbevallási tervezetek!

A törvényben előírt határidő előtt majdnem két héttel az adóhivatal elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével, amellyel idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől – tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-t.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján már ügyfélkapun keresztül elérhetőek a bevallási tervezetek – jelentette be a tárcavezető. Emlékeztetett, hogy tavaly a NAV a bevallás készítésének a terhét – több mint negyedévszázados hagyománnyal szakítva – „levette az adózók többségének a válláról”. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: ezzel új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben még söralátét sem kell.
Az e-szja projektje idén tovább bővült, egymillióval több, mintegy 5 millió tervezetet készített el a hivatal, amely „a munkáltatók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is dolgozott”.

A cél az, hogy 2021-ben a vállalkozások szinte minden bevallási-tervezetét a NAV készítse el – húzta alá Varga Mihály. Az e-szja mellett a jövedékiadó-bevallások kiajánlása ebben a folyamatban szintén egy fontos állomás, hiszen ez volt az első olyan szolgáltatás, amelyet a vállalkozásoknak nyújt a hivatal.

Az e-szja programja alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, így a több mint 3,2 millió – ügyfélkapuval rendelkező – magánszemély akár a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépen is megtekintheti, illetve ha szükséges, szerkesztheti is az szja-bevallását – szögezte le a tárcavezető. Hozzátette, hogy a kényelem, a gyors elérés és az egyszerűség mellett 2015-höz képest idén 138 tonna papírt is megtakarított a NAV az e-szja-val,  ugyanis több mint 700 ezer egységcsomaggal készült kevesebb. „Ha az így ki nem nyomtatott bevallási lapokat egymás mögé helyeznénk, akkor az 9076 kilométer hosszú lenne, elérne Budapesttől egészen Tokióig.”  A hosszú távú cél az adóhivatal papírmentessé tétele – jelentette ki a miniszter.

Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor nem kell tennie semmit – őstermelő és áfa fizetésre köteles magánszemélyek kivételével -, május 22-én a NAV által elkészített tervezet hivatalos szja-bevallássá válik – emelte ki Varga Mihály.
Varga Mihály kifejtette: a bevallások legegyszerűbben az online felületen módosíthatóak, amihez mindössze egy ügyfélkapu-regisztárcióra van szükség. Akinek nincs ügyfélkapuja, az még március 19-ig kérheti a tervezete postázását. Annak ellenére, hogy a magánszemélyek 80 százalékának semmilyen további teendője nem lesz a bevallással, így az automatikusan érvényessé válik majd májusban, lehet, hogy lesz olyan, akinek a postán kapott tervezetét kell majd kiegészítenie. Az érintettek ezt egy új, „17SZJA jelű” bevallás elkésztésével és benyújtásával tehetik meg, illetve – javasolta a szakminiszter – érdemes még május 20-ig ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az e-szja, és a módosítás néhány gombnyomással otthonról, kényelmesen elintézhető.

Adóbevallás 2018: Fontos határidők >>>

Adóbevallás 2018: Fontos határidők >>>

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, az a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület 2018. január 8. óta él a NAV honlapján, illetve a kormányzati portálon.

Januárban a NAV a változásokról, a teendőkről és a fontos határidőkről valamennyi magánszemélynek tájékoztató levelet küld. Az ügyfélkapusok ezt már meg is kapták elektronikusan, aki pedig még nem regisztrált, annak levél megy, a hónap végéig.

  • Az adóbevallási tervezetet Ügyfélkapun keresztül március 15-étől lehet megnézni, jóváhagyni vagy kiegészíteni, módosítani.

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon. Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJA szóköz adóazonosítójel szóköz éééé hh nn

  • Az egyéni vállalkozók szja-bevallásának benyújtási határideje február 26.

Nekik is segít amúgy az adóhivatal, az ígéret szerint e-szja webes kitöltő felületének használatával (www.nav.gov.hu/szja/szja) gyorsabban és egyszerűbben tölthetik ki szja-bevallásukat.

  • Az egyéni vállalkozói tevékenységet nem végző magánszemélyeknek a bevallást május 22-éig kell benyújtaniuk.
  • Újdonság, hogy az idén a bevallási tervezettel összefüggésben már a mezőgazdasági őstermelőknek és áfa fizetésére kötelezetteknek sem februárban, hanem szintén május 22-ig kell leadni a bevallásukat.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni, utóbbi lehetőség már január 8-a óta él.

2018. január 1-jén hatályba lép az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény, melynek következtében változnak a személyi jövedelemadó bevallás szabályai.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvény (a továbbiakban: Ákr. saláta) 2018. január 1-jétől egyrészt áthelyezi a személyi jövedelemadó bevallási szabályokat a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) rendelkezései közé [11-13. §], másrészt megszünteti a munkáltatói adómegállapítást, harmadrészt pedig bővíti az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárással érintett magánszemélyek körét az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyekkel és a mezőgazdasági őstermelőkkel.

A munkáltatói adómegállapítás megszűnése

2018. január 1-jén hatályát veszti az Szja tv. 14. §-ában foglalt, a munkáltatói adómegállapításra vonatkozó rendelkezés, ami azt is jelenti, hogy a munkáltató a 2017-es évre vonatkozóan már nem készítheti el a munkavállalók adóelszámolását.

Azoknak a munkáltatóknak tehát, amelyek eddig vállalták a munkáltatói adómegállapítás elkészítését, 2018. január hónapjában nem kell nyilatkoztatniuk a munkavállalókat arról, hogy a munkáltatói adómegállapítás lehetőségét választják-e.

Fontos felhívni azonban a figyelmet arra, hogy a munkáltatóknak, kifizetőknek továbbra is el kell készíteniük és 2018. január 31-éig át kell adniuk a magánszemélyek részére az összesített igazolást.

Ez a változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a magánszemélyek kizárólag önadózással készíthetik el a személyi jövedelemadó-bevallásukat, hiszen az állami adó- és vámhatóság (NAV) – a nyilvántartásában szereplő, a munkáltatói, kifizetői bevallások, adatszolgáltatások adatai alapján – 2018-ban is elkészíti a magánszemélyek adóbevallási tervezetét, külön erre irányuló kérelem nélkül.

Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-étől az ügyfélkapun keresztül elérhetővé teszi, az adóbevallási tervezetek a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon tekinthetők meg.

Azok a magánszemélyek, akik nem rendelkeznek ügyfélkapu regisztrációval, a NAV valamennyi ügyfélszolgálatán, továbbá bármely megyei (fővárosi) kormányhivatalban, a fővárosi és megyei kormányhivatalok járási (fővárosi kerületi) hivatalában, illetve a Magyar Posta Zrt. ügyfélszolgálatain is elvégezhetik az ügyfélkapu regisztrációt. (Részletes információk ezzel kapcsolatban a NAV honlapján elérhető 32. számú információs füzetben találhatók.)

Adóbevallás határidők 2018 (1753)

Adóbevallás határidők 2018 (1753) – A személyi jövedelemadó bevallásokkal kapcsolatos határidők a jogszabályok szerint állandóak, de a munkanapok és a munkaszüneti napok változásai miatt az adóbevallás 2018. évi határidejei is módosulnak kissé.

A 2017. évi jövedelmeink bevallásával kapcsolatos határidők az alábbiak szerint alakulnak 2018-ban:

  • önadózók számára a munkáltatói igazolások kiadásának határideje törvény szerint 2018. január 31. Mivel ez szerda, munkanapra esik, így  tényleg eddig kell átadják a dolgozók részére a jövedelemigazolásokat.
  • az adókedvezményre jogosító igazolásokat jogszabály alapján 2018. február 15-ig kell kiadnia az egészségpénztáraknak, nyugdíjpénztáraknak, pénzintézeteknek.
  • a 2017-es jövedelmekről szóló adóbevallás 2018 évi beadási határideje jogszabály szerint május 20., ez  vasárnapra esik, a határidő így meghosszabbodik 1 nappal és módosul 2018. május 21-re.

Az adóbevallás, szja bevallás határideje valóban május 20 (2018-ban május 21.) de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne hamarabb is beküldeni! Amint megérkezik az összes igazolásod, már szaladhatsz is a könyvelődhöz, adótanácsadóhoz az anyagoddal, ne hagyd az utolsó pillanatra!

Adóbevallás lehetőségek 2018-tól:

Hogyan adható be az adóbevallás? Adóbevallási módok 2018-ban.

  1. NAV-adóbevallás tervezet:
    A NAV a rendelkezésére álló adatok alapján készít egy tervezetet, amit Neked kell átnézni, átszámolni és jóváhagyni. Ha nem hagyod jóvá, 2018. május 21-én akkor is adóbevallássá minősül át!
    Tehát Neked kell a megfelelő adózási ismeretek birtokában lenni, a TE FELELŐSSÉGED, HOGY MINDEN ADAT HELYESEN SZEREPELJEN  AZ ADÓBEVALLÁSODBAN!Mindenképpen olvasd el ezt a korábbi cikket, a végén van a lényeg: milyen veszélyei vannak a NAV adóbevallás tervezetnek?
  2. Önadózás:
    Az adóbevallásodat Te vagy egy könyvelő készíti el, a korábbi években ez volt a leggyakoribb mód, szerintem most is ez lesz a legnépszerűbb. A nyomtatvány neve: 17SZJA